Egy újabb korszak vette kezdetét, amikor a felemelkedő nagyhatalmak között versenyfutás indult a rakétatechnológia terén. Ez a rivalizálás nem csupán a tudományos eredményekről szól, hanem a világ jövőjét is veszélyeztetheti, hiszen a háttérben egy termon
India azon dolgozik, hogy létrehozzon egy integrált rakétaerőt, válaszul Kína egyre bővülő rakétaarzenáljára, azonban a projekt előrehaladása lassú, és annak hatékonysága továbbra is kétséges - számolt be róla a Defense News.
Az Integrált Rakétaerő (IRF) létrehozásának célja, hogy India kezelni tudja a Kínával szembeni hagyományos hadviselési aszimmetriát. A 2021-ben először javasolt közös haderőnemi szervezet azonban még mindig csak elméleti szinten létezik. Az IRF a hadsereg, a haditengerészet és a légierő közös szervezete lenne, amely bizonyos szempontból tükrözné a kínai Népi Felszabadító Hadsereg Rakétaerejét. Az indiai szervezet azonban csak a hagyományos rakétákért felelne, míg az interkontinentális és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták továbbra is a Stratégiai Erők Parancsnoksága alá tartoznának.
Az IRF fegyverarzenáljának jellemző elemei közé tartozik a BrahMos cirkálórakéta, amely egy hajóalapú, nagy hatótávolságú szárazföldi támadó rakéta, valamint a Pinaka többszörös rakétaindító rendszer és a Pralay taktikai ballisztikus rakéta is. E rakéták hatótávolsága azonban nem éri el az 500 kilométert, így csupán a Tibeti-fennsík és a határhoz közeli területek elérésére képesek. Ezzel szemben Kína ballisztikus rakétái, mint például a DF-26 és a DF-100, akár 2000 kilométeres hatótávolsággal bírnak, lehetővé téve számukra, hogy az indiai szárazföld belső területeire is csapást mérjenek. Kína rakétarzenálja, amely már 3500 rakétából áll, az utolsó négy év során 50%-kal növekedett, és mára az ázsiai biztonság egyik kulcsfontosságú tényezőjévé vált.
India számára kulcsfontosságú kérdés, hogy milyen következményekkel járnának a kínai rakéták, amennyiben újabb konfliktus törne ki a 3400 kilométer hosszú kínai-indiai határon. A Himalája zord hegyei között végrehajtott nagyszabású szárazföldi hadműveletek elképzelhetetlen nehézségekkel járnának, ugyanakkor a nagy hatótávolságú fegyverek képesek lennének elérni az ellátóbázisokat, parancsnoki központokat és egyéb létfontosságú infrastruktúrákat. Szakértők úgy vélik, hogy India alkalmazhatná az Agni-5 rakétát - amely 5000 kilométeres hatótávolságával a nukleáris erők keretein belül helyezkedik el - hagyományos hadműveletek során, emellett fejleszthetne olyan nagy hatótávolságú hiperszonikus fegyvereket is, amelyek még nagyobb előnyhöz juttathatnák. Azonban az Integrált Rakétavédelmi Rendszer (IRF) hiánya miatt nehéz világos prioritásokat felállítani, és a rakétaképességek hatékony integrálása is kérdésessé válik.
Az IRF megalakításának útjában álló kihívások között kiemelkedő szerepet játszik a hadseregek közötti rivalizálás, mivel nehezen mondanak le a rakétáik irányítása feletti felügyeletről.
Felmerül a kérdés, hogy az IRF csupán a rakéták és rakétavetők irányítására korlátozódik-e, vagy magában foglalja a velük összefüggő indító-, kommunikációs és hírszerzési rendszereket is. Pakisztán, India másik stratégiai riválisa, már reagált az IRF bejelentésére a Hadsereg Rakétaerejének létrehozásával. Végső soron ez a helyzet egy Kína-India rakétaversenyhez vezethet, amely egzisztenciális kérdéseket vet fel: vajon képesek-e két nukleáris hatalom hagyományos rakétákat indítani egymás területe felé anélkül, hogy az konfliktusuk termonukleáris háborúvá fajulna?
