Rajongásig elkötelezett volt hazája iránt... Tragikus módon, fiatalon távozott a gyönyörű magyar televíziózás világából.

Felettébb különleges erővel tevékenykedett, ám ez a hatalmas energia végül az egészségét sodorta veszélybe.

Hajas Ilona gyermekkorában az ismertség még távoli álomnak tűnt. A boldog, gondtalan évek a hangos nevetésekről és játékokról szóltak: a Hajas testvérek, Sándor, Katalin és Ilona, olyan élénk és vonzó személyiségek voltak, hogy a környék minden lakosa ismerte őket. Tele voltak élettel, szépséggel és tehetséggel. Apjuk, Hajas Sándor, nem csupán tanár volt, hanem az általános iskola igazgatója is, aki irányította a helyi közösség oktatását. Mindenki tisztelettel adózott a szigorú, de rendkívül emberséges pedagógusnak — emlékezik vissza a tragikus fiatalon elhunyt Hajas Ilonára az Újságmúzeum.

Hajas Sándor felesége, Ica néni ugyancsak gyerekekkel foglalkozott, hallatlan empátiával, ő vezette a helyi énekkart és ő alakította meg a színjátszó csoportot, ügyes, talpraesett gyerkőcökből. Nyüzsgő élet volt az, egy apró település, kiszínezett, csodákkal teli világában. Onnan még nagyon távolinak tűnt Budapest és az országos ismertség.

Hajas Ilona 38 esztendőt kapott a teremtőtől. A Nagysimonyi temetőben, ahol nyugszik, a sírján mindig van friss virág. Ma már leginkább ismeretlenek állnak meg egy pillanatra végső nyughelye előtt és arra gondolnak: pedig neki még nem a mennyországban, hanem az eleven, lüktető életben lett volna dolga.

Mégsem mondhatjuk, hogy ez a zajos, lüktető gyermekkor teljesen felhőtlen volt számára. A köztiszteletnek örvendő pedagógus édesapját ugyanis az 1956-os forradalom melletti bátor kiállásáért letartóztatták, megalázták, és Kistarcsára internálták. Amikor végül Hajas Sándor kiszabadult, visszatértek Köcskre. Ekkor döntötte el Hajas Ilona, hogy az irodalommal szeretne foglalkozni. Szép, okos, intelligens lány volt, akire mindenki fényes jövőt jósolt. Ám az apjára ragadt bélyeg mintha az ő életét is beárnyékolta volna. Hiába próbálkozott az ELTE magyar-történelem szakának felvételijén, nem vették fel. Így tehát

A Nagysimonyi gyerekek szívből szerették azt a fiatal lányt, akit végül felvettek a szegedi tanárképző főiskola magyar-történelem szakára.

Nem meglepő, hogy a Péchy Blanka színésznő által életre hívott "Szép magyar beszéd és kiejtés" című országos versenyen is részt vett, sőt, 1973-ban már Kazinczy-díjjal is elismerték munkáját. Ekkoriban, 1973-ban szerzett diplomát Pécsett, és már a Magyar Televízió pécsi stúdiójában is aktívan dolgozott.

A történet kezdetén egy varázslatosan sikerült riportot láthattunk a pécsi televízióban, amely felkeltette a figyelmet. Matúz Józsefné, a Magyar Televízió hírműsorainak főszerkesztője, azonnal felhívta a pécsi kollégákat, hogy megossza velük izgalmát: „Azt a csodálatos lányt, azt a lenyűgöző hangú lányt szeretném Budapestre hozni!” Ekkor indult el a fiatal tehetség karrierje. 1974-ben meghívták egy próbafelvételre, ahol azonnal elnyerte a vágyott pozíciót. Így vált a Magyar Televízió bemondójává, és kezdődött el felemelkedése a képernyők világában.

Hajas Ilona ma is velünk él, a múlt emlékeiben és a képernyőkön. Rengeteg felvétel tanúskodik arról, hogy a kamerába nézve mindig közel hozta hozzánk a világot. De ő nem csupán a híradók bejelentésére szorítkozott; emlékezetes pillanatok fűződnek nevéhez az Iskolatelevízió című műsor keretein belül is, amely hatalmas népszerűségnek örvendett. Szülők és gyerekek együtt ültek a tévék előtt, hogy közösen átbeszéljék a tanultakat, miközben az epizódok izgalmas feladványokkal és jelenetekkel gazdagították tudásukat. Ahogy a népszerűsége nőtt, úgy nőtt a munkája is. 1980-ban házasságot kötött, és párjával a budai Újház utcában találtak otthonra. Tele voltak álmokkal, de a megvalósításukhoz pénzre volt szükség – sok pénzre. Az otthonuk átalakítása, új bútorok beszerzése mind-mind anyagi forrást igényelt. Abban az időszakban még a televíziós bemondók jövedelme is meglehetősen alacsonynak számított, így Hajas Ilona folyamatosan dolgozott, fűtötte a vágy, hogy mindent tökéletesen alakítson az életében. Előfordult, hogy a televíziós feladatok mellett esténként két-három előadást is vállalt, és hiába kérlelték, hogy vegyen vissza a tempóból, ő csak ment és ment, ahol csak hívták. De a túlzásba vitt munka és az állandó stressz végül kikezdte az egészségét. Kezdetben anyagcserezavarokkal küzdött, majd...

Egyik napról a másikra teljesen megváltozott az élete, amikor a vakság sújtotta. Barátai döbbenten figyelték, ahogy az állapota romlik. Rémület és kétségbeesés uralta a pillanatokat, míg egy bajai orvos, mintha varázslatot hajtott volna végre, visszaadta neki a látását. De a megpróbáltatások sora ezzel nem ért véget. Ilona a belgyógyászatra került, hiszen más, súlyosabb problémák is jelentkeztek. Hamarosan a szeme fehérje besárgult, és az addig ragyogó bőre is a sárga árnyalatot öltött. Egy barátja így emlékezett vissza erre a nehéz időszakra: az élet nem tudta legyűrni Ilonát. Dacolt a nehézségekkel, és még saját magánál is jobban támogatta barátait, folyamatosan bátorítva őket, hogy hamarosan jobban lesz, és minden visszatér a megszokott kerékvágásba. Voltak, akik úgy vélték, hogy mindent feláldozott az álmaiért. A szüntelen munka, a háztartás vezetése, a kert ápolása és a gondosan megterített asztal mind azt az illúziót keltették, hogy az élete tökéletes. A feszített tempó mellett azonban a házassága is megrendült, és közeledett a végső dráma. Beadta a válópert, majd visszaköltözött régi lakásába. Az utolsó pillanatokban, 1988 szilveszterén, a Magyar Televízió műsorán láthatta őt utoljára a közönség, már nagyon beteg állapotban. Végül 1989. április 25-én távozott az élők sorából. Az élet, mint egy féktelen erő, felfalta őt...

A Nagysimonyi temető csendje és a földpaplan adta meg számára az örök nyugalmat. Távol a főváros zajától - távol attól az élettől, amelyre ifjú hölgyként talán mindennél jobban vágyott.