Egy zűrzavaros időszakban bontogatja szárnyait egy új generáció: merülj el Leïla Slimani családregényének második részében! - Könyves Magazin

Fedezd fel Leïla Slimani családregényének második részét, ahol a történet új dimenziókat nyer. A középpontban nemcsak a hősök sorsa áll, hanem már gyermekeik életútja is fontos szerepet játszik. Miközben a családi kapcsolatok bonyolult szövevénye bontakozik ki, a háttérben a 1960-as évek Marokkójának színes és komplex világa tárul elénk. Az olvasó egy olyan élménybe nyer betekintést, ahol a múlt és a jelen találkozik, és a generációk közötti párbeszéd izgalmas feszültséget teremt.

Leila Slimani legújabb regénye, a "Mások országában" folytatásában a már jól ismert karakterek újra életre kelnek, de ezúttal középkorúként találkozunk velük. Mathilde a gyermekeivel, otthonuk melegével és a helyi közösség egészségének helyreállításával foglalkozik, míg Amin, az 1960-as évek végére, kitartó és kemény munkájának köszönhetően, egy virágzó birtokot alakít ki a sivatag kemény talaján. Ők már a független Marokkó új, sikeres nagypolgárságának tagjai. Ez a zűrzavaros időszak kiváló lehetőségeket teremt egy új generáció számára, akik között a gyermekeik is ott vannak: Áisa Franciaországban tanul, és orvosként tér vissza Marokkóba, míg Szelim az iskolát maga mögött hagyva beleveti magát a nagyvilágba, hogy álmai városában, New Yorkban találja meg a helyét. Merülj el a családi történet második részének izgalmaiban!

Mathilde sohasem tudta pontosan, mi is okozta végül Amint meggyőzését. 1968 áprilisában a férje bejelentette, hogy úszómedencét fognak építeni. Miután kiásták a gödröt, következett a betonfalak kiöntése, majd a csőhálózat és a szűrőrendszer telepítése, amelyet Amin szigorú felügyelete alatt végeztek. A medencét okker színű téglákkal kerítették körbe, és Mathilde kénytelen volt elismerni, hogy ez a szegély igazán elegáns megjelenést kölcsönzött az egész építménynek. A feltöltés folyamatát mindketten figyelemmel kísérték.

Mathilde letelepedett a forró téglákra, miközben izgatottan figyelte, ahogy a víz lassan, de biztosan emelkedik. Gyermeki türelmetlenséggel várta, hogy a hűs víz végre elérje a bokáját.

Igen, Amin engedett. Végül is ő volt a főnök, a tulajdonos, ő adott kenyeret a majorságban dolgozó munkásoknak, nem tartozott rájuk, hogy ő hogyan alakítja az életstílusát. A függetlenség kikiáltásának idején a legjobb földek még francia kézben voltak, és a marokkói parasztok többsége nyomorban élt. A protektorátusnak köszönhetően hatalmas egészségügyi fejlődés ment végbe, és az ország népessége rohamosan nőtt. Tízévnyi függetlenség alatt a parasztok parcellái annyira felaprózódtak, hogy már nem tudtak megélni a földjükből. Amin 1962-ben megvásárolta Mariani birtokának egy részét és Mercier asszony földjeit, mert az özvegy beköltözött egy piszkos városi lakásba a Poeymirau tér környékére.

Amikor a gépeket, az élőállat-állományt és a takarmánykészleteket megszerezte, egy csekély összegért bérbe adott néhány kisebb földterületet néhány munkáscsaládnak. Ezek a családok aztán az alapvető csatornarendszerek segítségével öntözni kezdték a földet.

Amin kemény, konok, ingerlékeny főnök hírében állt a környéken, de soha senki sem kérdőjelezte meg becsületességét és igazságérzetét.

1964-ben a minisztériumtól jelentős támogatást kapott, amely lehetővé tette számára, hogy gazdasága egy részét öntözni kezdje, és korszerű felszereléseket szerezzen be. Számos alkalommal hangsúlyozta Mathilde-nak, hogy "II. Hasszán felismerte, hogy elsődlegesen földművelő nemzet vagyunk, és a mezőgazdaságot kell prioritásként kezelni".

Amikor elkészült a medence, Mathilde fogadást rendezett, hogy meghívja új barátaikat a Rotary Clubból. Egy héten át készült a "garden party"-jára. Felszolgálókat fogadott fel, és egy mekneszi vendéglőstől ezüsttálcákat, limoges-i porcelán étkészletet és pezsgőspoharakat kölcsönzött.

Asztalokat állíttatott fel a kertben, és kis vázákba mezei virágokból készített csokrokat.

A pipacsok, körömvirágok és réti boglárkák friss szirmait aznap reggel szedték le a munkások. A vendégek lelkesen dicsérték az ötletet. "Egyszerűen bámulatos!", "Tényleg elbűvölő!", suttogták a nők, míg a férfiak a medence szépségét csodálták, és Amin hátát barátilag lapogatták. "Hát, Belhádzs, látszik, hogy az égiek kedveztek neked!" A roston sült birka érkezése tapsvihart kavart, és Mathilde ragaszkodott ahhoz, hogy a vendégek kézzel egyenek, "ahogy az a marokkói hagyomány". Mindenki azonnal a birka köré gyűlt, felemelték a ropogósra sült bőrt, és mohón belemerítették ujjukat a puha, ízletes húsba, melyből zsíros falatok szakadtak le, hogy sóval és köménymaggal ízesítve élvezzék azt.

Az ebéd a délután közepéig elhúzódott, mint egy lassan hömpölygő folyó. Az alkohol lágyan elernyesztette a vendégeket, a melegtől bódultan ültek, miközben a halk loccsanások ritmusára ringatóztak. Dragan félig lehunyt szemmel, álmosan hajtotta le a fejét, mintha a napfényes pillanatok súlya alatt pihenne. A víz fölött egy vörös szitakötőfelhő táncolt, mint egy titokzatos álmokkal teli égi szőttes.

"Ez a ház valódi édenkert!" - lelkendezett Michel Cournaud. "De vigyázz, kedves Aminom. Jobb, ha a király nem jön erre. Tudjátok, miért mondom ezt?"

Cournaud hasa olyan hatalmas volt, mint egy várandós nőé, és mindig szétterpesztett lábbal ült, tenyerével finoman simogatva a kerekded hasát. Bíborszínű, vérbő arcán minden érzelem könnyen nyomot hagyott, apró, zöld szemeiben pedig megmaradt egy darabka gyermekkor, ami huncut mosollyal és kíváncsi csillogással tűnt fel. A narancssárga napernyő alatt, amelyet Mathilde állíttatott fel a kert közepére, Cournaud bőre még élénkebb pirosban ragyogott, és Amin, aki most figyelmesen mérte végig, úgy érezte, hogy új barátja bármelyik pillanatban szétrobbanhat a feszültségtől. Cournaud a kereskedelmi kamara szolgálatában állt, és jócskán akadtak üzleti kapcsolatai, amelyek révén a világ iparágait alaposan ismerte.

Hol Meknesz varázslatos utcáit járta, hol pedig a főváros forgatagában időzött, mindig ott volt, ahol a társaság szíve dobogott. A Rotary Klubban nemcsak a humoráért szerették, hanem azért is, mert a mesélés mestereként lebilincselően idézte fel az udvar titkos történeteit és az ottani intrikák szövevényes hálóját.

Úgy osztogatta a pletykákat közöttük, mintha izgatott gyerekeknek csemegét kínálna. Mekneszben azonban nem történt semmi figyelemre méltó; az élet unalmasnak tűnt a városi elit számára, akik úgy érezték, hogy a világ elérhetetlen távolságra került tőlük. Nem sejtették, mi zajlik valójában a tengerparti metropoliszokban, ahol az ország sorsa formálódott. A mekneszi polgárok kénytelenek voltak megelégedni a hivatalos közleményekkel és a fülükbe jutó pletykákkal, amelyek titkos összeesküvésekről, lázadásokról, valamint Mehdi Ben Barka és más, Párizsban eltűnt ellenzékiek sorsáról beszéltek — olyan nevekről, amelyeket soha nem mertek kimondani.

Sokan még csak nem is sejtették, hogy az országban immár három éve rendkívüli állapot uralkodik, hogy a parlament feloszlatásra került, és az alkotmány hatályát felfüggesztették. Nyilvánvaló, hogy II. Hasszán uralkodásának kezdetén számos kihívással kellett megküzdenie, miközben az ellenzék egyre radikálisabb nézeteket vallott. De ki merte volna magáról állítani, hogy ő az igazság őrzője?

A hatalom szívének helyszíne egy titokzatos, távoli birodalom volt, amely egyszerre váltott ki rettegést és ámulatot.

A nők figyelmét különösen felkeltették a királyi háremekről szóló izgalmas mesék, amelyekben állítólag közel harminc ágyas élt, elzárva a külvilág zajától és titokzatos életet élve.

Azt hitték, hogy a palota falai mögött olyan grandiózus ünnepségeket tartanak, mint amilyeneket a hollywoodi kosztümös filmekben láthatunk, tele pompával és fényűzéssel. Elképzelték, hogy a Próféta leszármazottjának rendezvényein patakokban folyik a pezsgő és a whisky. Cournaud e mesebeli történetekkel varázsolta el őket, miközben a valóságtól távol sodorta a képzeletüket.

Most megkísérelte közelebb vonulni az asztalhoz, s hangját olyan halkan ejtette ki, mint egy titkos szövetkezés résztvevője. A vendégek figyelmesen feszültek a hallásra, kivéve Dragan-t, aki mély álomba merült, ajkai pedig enyhe remegésbe kezdtek. - Képzeljék el, a király néhány héttel ezelőtt autóval tett egy sétát egy gyönyörű birtok mellett. Talán a Gharb-vidéken, de már nem tudom pontosan. A lényeg, hogy elbűvölte a hely varázsa. Megemlítette, hogy szeretné bejárni a gazdaságot, és találkozni a tulajdonossal, majd hirtelen, egy pillanat alatt megvásárolta a birtokot, ráadásul ő határozta meg az árat. A szegény tulajdonosnak nem maradt más választása, mint csendben tűrni.