A Jézuska viharos szél kíséretében érkezik - Megérkezik a várva várt hírek időjárásról!
Szentestéig még többfelé várható csapadék, amely egyre inkább eső lesz, majd a hét második felében már szakadozott lesz a felhőzet és a nap is kisüt. A szél nagy területen viharossá fokozódik.
Kedden az időjárásunk továbbra is borongós lesz, az égbolt nagyrészt felhős marad, de az Észak-Dunántúlon néhány rövidebb napsütéses időszak is előfordulhat. Kelet és délkelet irányából újabb csapadék érkezik, kezdetben vegyes formában: havazás, havas eső és eső is várható, de idővel egyre inkább az eső dominál majd. A síkvidékeken a már kialakult hóréteg el fog olvadni. Az ország északnyugati, nyugati részein, valamint az északi határvidék közelében a csapadék kockázata a legkisebb. Szélerősség tekintetében sokfelé számíthatunk erős, a Dunántúlon és néhány helyen északkeleten viharos északias szélre. A nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között változik, így hideg, nedves időre kell felkészülnünk.
Böngéssz az alábbi galériában, ahol felfedezheted a következő napok időjárás-előrejelzését!