Szele Tamás: Vance és a spanyolviasz című művében a szerző egy különleges és szórakoztató utazásra hívja az olvasót. A történet középpontjában Vance áll, akinek kalandjai során a spanyolviasz, mint szimbólum, számos meglepetést és tanulságot rejt. A mű ne

Mivel a tegnapi napon eljött közénk, ostoba európaiak közé a mélybölcsességű és szentséges J. D. Vance, hogy megmagyarázza a pestieknek, miszerint csíp a poloska, a hollandoknak, hogy kopog a fapapucs, a spanyoloknak, hogy mi is a viasz, az egész kontinensnek pedig azt, hogy miben áll a demokrácia, ma én is a beszédével fogok foglalkozni.

Ez a beszéd számos aspektusból megközelíthető, és magam is bizonytalan vagyok, mivel nehezen tudom eldönteni, hogy ostobább volt-e, mint amennyire sértő, vagy éppen fordítva. Alapvetően az amerikai populizmus csúcsát képviseli, míg az európai populizmus eltérő módon működik és más eszközöket alkalmaz. Például egy kelet-texasi kisváros helyi választásain bármelyik jelölt győzelmét biztosította volna, viszont a müncheni biztonságpolitikai konferencián legfeljebb felháborodást és megrökönyödést váltott ki. A legfontosabb jellemzője a kocsmai stílusban való felfuvalkodás, melyet skolasztikus gondolkodással kever, továbbá a közakarat és a közvélemény idealizálása, miközben az államrendet figyelmen kívül hagyja ennek érdekében. Tehát: tiszta populizmus, mindenféle hígítás nélkül.

A beszéd szövegének megszerzése nem volt hétköznapi feladat, ugyanis kissé hosszú, ezért minden forrás, a CNN-től a Moscow Times-ig csak idéz belőle, illetve rövidített formában közli, ami keltheti azt az illúziót, hogy a teljes megszólalást olvassuk, de egész bekezdések maradnak ki ezekből a közlésekből. Én sem fogom szóról szóra leközölni az egészet, ugyanis valóban terjedelmes és gyakran ismétli is önmagát Vance, de míg nem találtam meg az egész felszólalást a The Spectatorban, nem tudhattam, mit kell és/vagy lehet húzni belőle. Ha megengedik (és akkor is, ha nem) hozzátenném Vance gondolataihoz saját megjegyzéseimet, ugyanis több helyen ez elengedhetetlen. Akkor lássuk, miket beszélt ide nekünk ez az amerikai alelnök.

Mármint számunkra, európaiak számára. Ismét hangsúlyozom: csak a lényeges részletekre van időm, így aki az egész cikket szeretné megismerni, annak érdemes a The Economistot felkeresnie.

Azért gyűltünk ma össze ezen a konferencián, hogy elmélyüljünk a biztonság kérdéseiben. Amikor a külső fenyegetésekről beszélünk, sokan azonnal Oroszországra vagy Kínára gondolnak. Ma itt, közöttetek, számos kiváló katonai vezetőt látok, akik mind elkötelezettek a biztonság iránt. Azonban, míg a Trump-kormányzat komoly aggodalmakkal tekint az európai biztonságra, és hisz abban, hogy ésszerű megoldások születhetnek Oroszország és Ukrajna konfliktusában, én egy másik, talán még sürgetőbb veszélyt látok. Az igazi aggasztó tényező nem külső, hanem belső: Európa fokozatos távolodása néhány alapvető értékétől, amelyek közé tartozik az Amerikai Egyesült Államokkal közös értékrend. Az elkövetkező évek során elengedhetetlen, hogy visszatérjünk ezekhez az értékekhez, és megerősítsük azokat, ha valóban meg akarjuk védeni magunkat a valós fenyegetésektől.

Megdöbbentett, hogy egy volt európai biztos nemrégiben a televízióban örömét fejezte ki, hogy a román kormány épp most érvénytelenített egy teljes választást. Arra figyelmeztetett, hogy ha a dolgok nem a terv szerint alakulnak, ugyanez történhet Németországban is."

Természetesen! Itt van egy alternatív megfogalmazás: "Fontos megemlíteni a beszéd egy másik, későbbi szakaszát is, amely szintén lényeges szempontokat tartalmaz."

Egy új seriff érkezett Washingtonba, és bár Donald Trump vezetése alatt eltérő véleményen vagyunk az önök nézeteivel kapcsolatban, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megőrizzük az önök jogát arra, hogy nyilvánosan kifejthessék az álláspontjukat. Jelenleg azonban olyan helyzet állt elő, hogy Románia az idei decemberi elnökválasztás eredményét törölte, részben egy hírszerző ügynökségi művelet gyanúja, valamint a szomszédos országok nyomása miatt. Az indoklás szerint az orosz dezinformáció tette tönkre a választásokat. Szeretném kérni európai barátaimat, hogy egy kis megértéssel közelítsenek ehhez a helyzethez. Jogosan gondolják, hogy elfogadhatatlan, ha Oroszország közösségi médiás kampányokkal próbálja befolyásolni a választásaitokat, és mi is így vélekedünk. Elítélhetik ezt a nemzetközi közvélemény előtt, de ha a demokráciájukat néhány százezer dolláros digitális reklámokkal képesek befolyásolni egy külföldi hatalom, akkor az már önmagában is aggasztó jelenség.

Akkor nekem is lenne pár szavam. A "megtagadott közös értékekről" majd később ejtek szót, de minden kilógó lólábak és egyéb lószerszámok legkínosabbjai közé tartozik annak kifogásolása, miszerint Románia nem kért az orosz befolyásolásból és dezinformációból. Ráadásul Vance - a részletekben bújik meg az ördög! - nem is fogalmaz pontosan. A román alkotmánybíróság nem egy teljes választás eredményét semmisítette meg, hanem csak az elnökválasztás első fordulójában született részeredményeket. Melyek azonban befolyásolták volna a teljes elnökválasztást, már persze, ha megtartják azt. De amit a befolyásolás engedélyezéséről sugall, az vérlázító. Azt magyarázza ugyanis az alelnök úr - szép, régies magyar szóval alelölülő -, hogy minden befolyás és dezinformáció voltaképpen bakfitty, és a korrumpált, megrontott, hazugságokkal elért választási eredményeket is automatikusan el kell fogadni, mert így döntött a népfenség. Lehet, hogy neki, lévén, hogy amerikai méretekhez szokott, nem összeg az a pár százezer dollár, amit a Kreml a romániai kampányra (és előtte a grúziaira, moldovaira) fordított, bár tudomásom szerint nagyságrendekkel több pénzről van szó. De nálunk ez megugorhatatlan akadály - ezek szerint minden vezetést el kell fogadnunk, ha megfelelő méretű tőke áll mögötte, még ha az moszkvai is?

Igen, ezt állítja, és a nyelvem hegyén ott lóg a kérdés, hogy vajon mit gondolna, ha mindez a saját hazájában történne, vajon elfogadná? De inkább nem teszem fel, mert számos jel utal arra, hogy - pontosan ez zajlik, és igen, elfogadta, sőt, egyfajta védelem alá is helyezi. Mert hát ki az, aki nem kiabál, ha a saját otthona lángokban áll? De azért ez már tényleg pofátlanság, hogy a már porig égett ház tulajdonosa megpróbálja megakadályozni a tűzoltók munkáját, hadd égjen le az egész utca, sőt, talán még a város is.

Térjünk vissza a "megtagadott értékek" fogalmához. Itt olyan példákat emelhetünk ki, amelyek a legfontosabb értékeket rejthetik magukban:

"Brüsszelben az EU Bizottságának komisszárjai figyelmeztették a polgárokat, hogy polgári zavargások idején le kívánják kapcsolni a közösségi médiát abban a pillanatban, amint észreveszik az általuk "gyűlöletkeltőnek" ítélt tartalmakat. Vagy éppen erre az országra, ahol a rendőrség razziákat hajtott végre a "nőgyűlölet elleni küzdelem" részeként olyan polgárok ellen, akiket azzal gyanúsítottak, hogy nőellenes megjegyzéseket tettek közzé az interneten."

Ezt a módszert más helyeken is előszeretettel alkalmazzák, például az említésre méltó Oroszországi Föderációban. Gondoljunk csak bele... mi lett volna, ha a Facebook és a korábban még népszerű Twitter éppen időben fellépett volna a gyűlöletkeltő tartalmak ellen? Talán elkerülhettük volna a Capitolium ostromát. Pedig az a látványosság, Vance úr, kár lett volna kihagyni; ha elmarad, sosem tapasztaltuk volna meg a QAnon sámán sajátos előadásmódját. De nézzünk meg egy másik példát!

Svédországban két héttel ezelőtt a kormány elítélt egy keresztény aktivistát, aki részt vett a Korán-égetéseken, amelyek egy barátja meggyilkolásához vezettek. A bíró, aki az ügyben eljár, megdöbbentő módon megjegyezte, hogy a svéd jogszabályok, amelyek állítólag a szabad véleménynyilvánítás védelmét hivatottak biztosítani, valójában nem nyújtanak - idézem - "szabad utat" arra, hogy bármilyen cselekedetet vagy kijelentést tegyünk anélkül, hogy ne kockáztatnánk az adott vallási közösség megbántását.

Egyfelől: ez a megállapítás csupán akkor értelmezhető, ha vallási közösségről vagy egy egész felekezetről van szó, amikor bármit is megfogalmaznak. Ily módon a vallásszabadságot szembeállítja a véleménynyilvánítás szabadságával. Általánosságban elmondható, hogy bár a vélemény kifejezése szabadon megvalósítható, a törvény nem mentesít a következmények alól. Például, ha én itt, a tisztelt alelnök urat, egy floridai Everglades mocsárból nemrég elkalandozott varacskos disznónak nevezném, mert ez az én véleményem, azt elmondhatnám és leírhatnám, de ha J. D. Vance beperelne becsületsértésért, akkor hiába hivatkoznék arra, hogy csupán a véleményemet osztom meg, a bíróság elítélne. Tehát állapodjunk meg abban, hogy J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke nem varacskos disznó, és én ezt egy pillanatig sem állítom. Most pedig nézzük meg egy újabb példát.

Tavaly októberben, csupán néhány hónappal ezelőtt, a skót kormány elkezdett leveleket küldeni azoknak a lakosoknak, akiknek az otthona az úgynevezett biztonságos hozzáférési zónák keretein belül helyezkedik el, közvetlenül az abortusz-klinikák szomszédságában. Ezekben a levelekben figyelmeztették őket, hogy a saját házukban végzett magánimádkozás is jogsértő cselekménynek minősülhet. A kormány arra kérte a címzetteket, hogy jelentsenek fel olyan polgártársaikat, akiket a gondolatbűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, mind Nagy-Britanniában, mind Európa más részein.

Ez már igazán példátlan csúsztatás. A lényeg az, hogy valóban létezik egy törvény Nagy-Britanniában és Észak-Írországban, amely a 200 méteres "biztonsági zónákban" tiltaná a gyermeküket abortuszra hozó anyákra irányuló "zaklató, ijesztő vagy szorongást keltő" tevékenységeket. Ez a szabályozás érinti a csendes imádkozást is, amelyet én személy szerint akkor tartanék problémásnak, ha háromszáz aktivista gyűlne össze a klinika előtt, és megakadályozná az érkezőket a belépésben, miközben a háttérben az Üdvhadsereg zenekara játszaná a "Kereszt katonái" dallamát. Az otthoni imádkozás azonban senki által nem tiltható, és ez gyakorlatilag lehetetlen is lenne, hacsak nem valamilyen hangos formában történik. Ami a helyi aktivistákat illeti, ha valaki a saját ablakába tesz ki egy plakátot, annak törvényességét nehéz lenne megítélni. Az viszont egyértelmű, hogy az imádkozás az Európai Unióban nem számít tiltható tevékenységnek – de egyébként Nagy-Britannia és Észak-Írország az EU tagja? Nem... Erről Vance-nek is van néhány érdekes gondolata.

Ezen a kontinensen senki sem látogatott el a szavazóurnákhoz azzal a céllal, hogy megnyissa a kapukat több millió ellenőrizetlen bevándorló előtt. De vajon tisztában vannak azzal, mire adták voksukat? Angliában a Brexitre szavaztak, függetlenül attól, hogy egyetértenénk ezzel vagy sem: a döntés megszületett. Európa-szerte egyre többen választanak olyan politikai vezetőket, akik azt ígérik, hogy véget vetnek a kontrollálatlan migrációnak. Én személy szerint osztom ezen aggodalmak jelentős részét, de nem szükséges, hogy mindenki egyetértsen velem.

Még jó, hogy nem kötelező, csupán erősen ajánlott, alelnök úr. A Brexit valóban óriási tévedésnek bizonyult, még az angolok körében is, ám most már visszafordítani ezt a folyamatot szinte lehetetlen, vagy ha mégis, akkor az rendkívül megterhelő költségekkel járna - talán még drágább is, mint a kilépés idején. Szerintem ez volt az orosz propagandagépezet első jelentős győzelme Európában ebben az évszázadban, de természetesen nem várom el, hogy ezzel mindenki egyetértsen, hiszen nem vagyok alelölő.

Folyamatosan elemezhetnénk a beszéd minden egyes részletét, de nézzük meg a lényegét: mit szeretett volna közvetíteni Európa felé J. D. Vance?

"Váljanak nyitottá az emberek mondanivalójára, még ha az sokkoló is, és akkor is, ha véleményük eltér tőle."

Úgy gondolom, hogy ha elutasítjuk az embereket, akkor azzal együtt elutasítjuk az aggodalmaikat is. Rosszabb még, ha megpróbáljuk elfojtani a médiát, leállítani a választásokat, vagy kizárni a közönséget a politikai diskurzusból; mindez nem véd meg semmit. Valójában ez a leggyorsabb út a demokrácia széteséséhez. A véleménynyilvánítás és a nyílt kiállás nem a választások manipulálása. Még ha az emberek a határokon túl is fejezik ki véleményüket, és még ha ezek az emberek jelentős befolyással bírnak – és ezt mondom egy kis iróniával –, ha az amerikai demokrácia tíz évig kiállta Greta Thunberg kritikáit, akkor biztos vagyok benne, hogy el fogják bírni Elon Musk néhány hónapnyi beszédét is.

De amit egyetlen demokrácia sem fog túlélni, sem az amerikai, sem a német, sem az európai, az az, hogy választók millióinak azt mondják, hogy gondolataik és aggodalmaik, törekvéseik, segélykéréseik érvénytelenek vagy méltatlanok arra, hogy egyáltalán figyelembe vegyék őket.

A demokrácia alapja a nép akaratának tisztelete, ahol minden egyes hang számít. Itt nincs helye a korlátoknak vagy akadályoknak. Vagy megőrizzük ezt az alapelvet, vagy lemondunk róla. Az európai polgárok hangja hallható, és az európai vezetők előtt nyitva áll a választás lehetősége. Hiszek abban, hogy a jövőtől nem kell félnünk; lehetőségeink széles tárháza vár ránk.

Természetesen! Írd le, mit szeretnél lefordítani, és én segítek egyedi megfogalmazásban!

"Nem számít, ki szavazza meg, hogyan szavazza meg, mennyire illetékes egyáltalán az ügyeinkben, de még az sem, hogy szavazhat-e egyáltalán: a szavazati többséget minden áron ki kell szolgálni. Ha a Kremlből jön, akkor meg aztán főleg. Ha a nép azt szavazza meg, hogy kétszer kettő hatvanhárom, a Föld lapos és be kell tiltani a vasárnapi kéményseprést misztikus okokból, akkor annak is úgy kell lennie. Azt pedig, hogy kikből áll a nép, minden esetben a hatalom birtokosai mondják meg és kész. Ha egyszer megválasztották őket, az onnantól örök időkre szól ezzel a módszerrel, ti gipszfejűek!"

Ha Mari néni vagy Pista bácsi úgy véli, hogy a Föld lapos, az még talán nem is olyan nagy probléma; egy jóízű nevetés után tovább lépünk. De ha egyre többen osztják ezt a nézetet, és a szavazások révén megpróbálják betiltani a Föld gömbölyűségének tanulmányozását, az már komoly aggályokat vet fel. Különösen aggasztó, ha ezek a nézetek befolyásolják a polgári repülés útvonalainak tervezését. Mert ha a kétszer kettő értelmezése is megváltozna, az nemcsak a könyvelést bonyolítaná le, hanem a mindennapjainkat is drámaian megnehezítené.

Ne tévesszük meg magunkat, itt nem a népfelség tiszteletéről van szó. A Trump-adminisztráció most éppen egyfajta mandátumot és legitimációt keres, hogy véghez vigye az amerikai társadalom átfogó átalakítását, ami már javában zajlik. Az érvelésük lényege: "mi kaptuk a nép bizalmát, ezért jogunk van mindent átalakítani". Ez talán nem ismeretlen a magyar közönség számára az első kétharmad időszakából? Amint a rendszer megváltozott, és megszületett az amerikai NER, Musk pedig eltüntette a fékeket és ellensúlyokat, a népfelség kérdése már nem is érdekes. Vagy talán inkább: nem is érdemes foglalkozni vele. A többségi joguralom könnyen átváltoztatható sima diktatúrává, ha az akarat úgy diktálja.

Ez a beszéd nem az európai közönséghez, hanem az Egyesült Államokhoz szólt. Számunkra csupán annyit közvetített, hogy mik azok az elvárások, amelyeket tőlünk is támasztanak. Ez pedig nem lesz egyszerű feladat. De miért éppen egy biztonságpolitikai konferencián hangzott el mindez?

Trump burkolt üzenete világosan jelezte: "Ha nem hajtotok végre mindent, amit mondok, akkor kisujjunkat sem mozdítjuk, amikor az oroszok közelednek hozzátok, ti bohócok!"

Ez tényleg ennyire könnyű: nincs okunk a derűre. A Capitolium mára elmegyógyintézetté alakult, míg a Fehér Ház a zárt osztály képét mutatja.