Az osztrák-magyar haditengerészet egyik jelentős hajóját Sisiről, a híres magyar költőnőről nevezték el, aki a japánokkal vívott harcok során vált ismertté az első világháborúban. A hajó nemcsak a haditengerészeti erőszak szimbóluma volt, hanem a művészet

Az SMS Kaiserin Elisabeth 1901 októberében Pulában horgonyzott - Fotó: Wikipédia

A Japán Császárságot nem kellett sokáig noszogatni ahhoz, hogy beszálljon az 1914-ben kibontakozó európai konfliktusba. A birodalma, amely 1905-ben diadalmaskodott az orosz hadsereg felett a Távol-Keleten, számára kedvező lehetőségeket rejtettek az újabb területek megszerzése. Ókuma Sigenobu kormánya végül a brit-francia-orosz antant szövetség mellett tette le a voksát, felismerve, hogy a szövetség ereje és a háború kimenetele új irányokat nyithat a japán expanzió számára.

Ekkoriban Kínában már régóta formálódtak a különféle szövetségek. A gyengülő kínai császárságot sorra sújtották az európai gyarmatosító hatalmak, és ez az 1900-as boxerlázadás idején sem volt másképp. A németek, miután két misszionáriusukat meggyilkolták, 1898-ban kényszerítették Kínát egy 99 éves bérlet aláírására a Csiaocsou-öbölben. Ezen a területen alakították meg Csingtao városát, amely mára híressé vált a németek által alapított Tsingtao sör miatt, sőt, ezt a különleges italt már Budapesten is megtalálhatjuk az ázsiai boltok polcain. A németek mellett a britek, franciák és oroszok is bérbe vettek itt területeket, kikötőket és szenelő állomásokat építettek, míg a britek fokozatosan közeledni kezdtek a japánokhoz is.

Japán tehát az első világháború kitörésekor - minimális brit noszogatásra - készen állt, hogy a cári Oroszország után (ami fonák módon ekkor épp szövetségese lett) egy újabb európai hatalommal elbánjon a térségben. Ultimátumot intéztek a németekhez, hogy vigyék a kínai és japán vizekről a hadihajóikat, illetve adják át nekik Csingtaót. A németek az egyhetes augusztusi ultimátumra nem adtak választ, de a hadiflottájuk zömét szétszórták a Csendes- és az Indiai-óceánon, sanyargatva az antant hajózást és kikötőket. (Emlékezetes lett a csendes-óceáni flottájuk ténykedése, ami a britekre fájó vereséget mért a chilei partoknál, majd a brit erősítés szétverte a Falkland-szigeteknél.)

Csingtaóban az Osztrák-Magyar Monarchiának is voltak érdekeltségei, így Japán két nappal Berlin után Bécsnek is hadüzenetet táviratozott. Két napra rá megkezdődött az ostrom. A szárazföld felől japán és kisszámú brit csapatok kezdték felmorzsolni a jól megerődített német vonalakat, míg a tenger irányából japán, brit és francia hadihajók vontak blokádot a város köré (Kína ekkori erejére jellemző volt, hogy tiltakozott ugyan az antant ostroma ellen, de mást nem akart és tudott tenni ellene, sőt három évvel később maga is csatlakozott az antanthatalmakhoz). Az egyik japán hajó egy hidroplánhordozó volt, amiről a történelem során először indultak repülők éles bevetésre, sőt az első éjszakai bombázást is ezek a gépek hajtották végre.

A csatában jelentős szerepet játszott egy osztrák-magyar hadihajó, amelyet Ferenc József feleségéről, Sisi császárnéról neveztek el: ez volt a Kaiserin Elisabeth. Ez a hajó a Kaiser-Franz-Joseph-I. hajóosztály második tagja volt, amely az osztálynévadó első hajó után következett. Az építkezés 1888-ban kezdődött a Monarchia területén található Pólában (a mai Horvátországban Pula néven ismert városban), de a pénzügyi nehézségek miatt a hajó csak négy évvel később, 1892-ben állt szolgálatba. A hajó alapvetően 4063 tonnás volt, 103,68 méter hosszú és 6,09 méteres merüléssel rendelkezett, amely lehetővé tette, hogy kicsivel több mint négyszáz tengerész teljesítsen rajta szolgálatot. (Fontos megjegyezni, hogy nem összekeverendő az utasszállítónak szánt Kaiserin Elisabeth-tel, amelynek történetéről itt olvashat.)

A Monarchia gazdasági és katonai hatalmának demonstrálására készült el ez a hajóosztály, amely nemcsak a haditengerészeti erőfitogtatás eszközeként szolgált, hanem a távoli tengereken való jelenlétet is hangsúlyozta. Illusztrálja ezt, hogy Ferenc Ferdinánd, az első világháborúhoz vezető tragikus esemény áldozata, 1892-93-ban a Kaiserin Elisabeth fedélzetén hajózta körbe a világot. A hajó különleges missziós célja érdekében vékonyabb páncélzattal is ellátták, így alkalmazkodva a feladatokhoz, amelyeket a Monarchia ambiciózus tervei megkívántak.

A hajó fegyverzete rendkívül sokszínű volt, különböző kaliberű Krupp és Hotchkiss ágyúk, valamint négy vízfelszíni torpedóindító cső alkották. A legimpozánsabb a Krupp 2×24 centiméteres L35/C86 ágyúja volt, amely kiemelkedett a többi fegyver közül. Később, a hajó átépítése során a Škoda ágyúk vették át a vezető szerepet a fedélzeten, azonban a hajóban még mindig ott maradt hat darab 15 centiméteres Krupp L35/C86 ágyúcső is, amelyek továbbra is fontos részét képezték a hadihajó tűzerejének.

Az 1900-as évekbeli kínai boxerlázadás leverésében egy osztrák-magyar haditengerészeti kötelék is aktívan részt vett, és ennek egyik figyelemre méltó tagja a Lisa nevű cirkáló volt. A hadihajón 1906 és 1907 között jelentős felújítási munkálatok zajlottak, emellett kisebb átalakításokon is átesett. Az erről készült archív fotó, amely a legénységét ábrázolja, 1908-ban készült, nem sokkal a felújítás befejezése után.

A Lisának már a háború előtt több útja volt a Távol-Keletre, biztosítva többek közt a Monarchia pár háztömbnyi (0,7 négyzetkilométer 40 ezer lakossal) gyarmatát Tiencsinben is. A levantei térséget is jó párszor meglátogatta, de reprezentációs célokból ott volt a Jütland-félsziget déli részére vágott Kieli-csatorna átadásán is. Utolsó útja 1913-ban kezdődött, amikor kifutott Pólából, hogy majd a kínai vizeken teljesítsen járőrszolgálatot Richard Makoviz korvettkapitány parancsnoksága alatt.

Néhány kisebb német hajó még mindig a nagyrészt kiürített kikötőben horgonyzott, és a híres osztrák-magyar haditengerészet Kaiserin Elisabeth védett cirkálója is itt tartózkodott. Ez a hajó, miután számos közel- és távol-keleti úton vett részt, 1913-ban ismét visszatért a kínai partokhoz, és 1914-ben, amikor kitört a háború, éppen itt érte a híreket. Azonnal Csingtaóba irányították, és megkezdték a fegyverzetének leszerelését, mivel Ferenc József, a monarchia uralkodója, a hadüzenet ellenére sem kívánt harcba szállni Japánnal, hiszen birodalmának nem voltak érdekei ebben a konfliktusban.

Végül, a német császári nyomásra, a Monarchia a harc mellett döntött, és a hajóra visszaszerelték a fegyverzet egy részét. Az osztrák-magyar érdekeltséggel bíró Tiencsinbe indított legénység jelentős része is hazatért, bár a város és a szárazföld közötti útvonalakat szigorúan ellenőrizték a brit, francia és kínai hatóságok. Emiatt a visszatérők civil ruhában, kis csoportokban próbáltak kijutni. Akik nem tudtak elhagyni a várost, azok a Monarchia konzulátusán rekedtek 1917-ig, amikor Kína az antant oldalán belépett a háborúba, és ők hadifogságba estek.

A Délmagyarország 1914. augusztus 26-án így írt a fordulatról:

Ma a külügyminisztériumban az osztrák-magyar nagykövet egy fontos bejelentést tett. A Kiaocsauban, amely akkoriban Csingtao néven volt ismert, horgonyzó "Kaiserin Elisabeth" hadihajó parancsnoka, valamint a tokiói osztrák-magyar nagykövet a legfelsőbb hatalomtól kapott utasítást. A távirati parancs értelmében a "Kaiserin Elisabeth" hadihajónak részt kell vennie a helyi harci eseményekben.

A hadihajónak a blokád miatt kevés mozgástere volt. Egyszer a Jaguar német hajóval együtt véghez vitt egy rajtaütést japán hajók ellen a csata elején, de a blokádot nem tudta megtörni. Október 18-án pedig egy német torpedónaszáddal együtt elsüllyesztette a Takasito cirkálót. Ágyúit végül sorra leszerelték, és a parton hasznosították, legénysége jó része (122 fő) is a szárazföldi harcokban vett részt.

A Kaiserin Elisabeth nem csupán egy hajó volt, hanem a háború szimbóluma, amely bátor harcmodorával sokszor támogatta a szárazföldi csapatokat, ágyútüzével visszaverve a japánok heves rohamait. Ahogy a helyzet egyre súlyosabbá vált, a védők kénytelenek voltak a hajók szándékos elsüllyesztése mellett dönteni, mivel a muníció egyre inkább fogytán volt. November 3-án, hajnalban, kapitányi parancsra a Kaiserin Elisabeth is a tenger fenekére került, hogy elkerüljék, hogy a szövetséges hatalmak megszerezzék. Eközben a szárazföldön a japán erők lépésről lépésre hódították meg az ellenállást, míg a német-osztrák-magyar csapatok kimerültek a lőszerekből. November 6-án végül feladták a harcot, majd 16-án az antant erői átvették a város irányítását, így a Kaiserin Elisabeth története is véget ért.

A központi hatalmak végül 199 katonát veszítettek, köztük 504 sérültet, miközben a Monarchia csupán 10 halottal és 10 sebesülttel zárta le ezt a tragikus eseményt. Az önként megadottak hadifogolyként végezték, és őket Japánba szállították. A visszaemlékezések tanúsága szerint a hősies kitartásuknak köszönhetően a tisztek még fegyvert is tarthattak, és emberi körülmények között raboskodhattak. A legénység legfőbb panaszai az unalom és a hazai ételek hiányára vonatkoztak. Összesen 56 magyar katona került hadifogságba, közülük ketten az aonogaharai táborban hunytak el.

Az osztrák és magyar katonák hűsége a Monarchia iránt változatlan maradt, ám a cseh és szlovák matrózok, amint lehetőség nyílt rá, a kibontakozó orosz forradalom zűrzavarában létrejövő Csehszlovák Légióhoz kívántak csatlakozni. Ezt a lépést azonban csak a világháború végén tudták megtenni, amikor a japánok szabadon engedték a foglyokat. Számos csehszlovák részt vett a vlagyivosztoki orosz polgárháborús nemzetközi beavatkozásban. A hadifogolytáborokban a helyzet egyre feszültebbé vált, hiszen a Monarchiából kiválni akaró nemzetek fiai egyre ellenségesebben viszonyultak az osztrákokhoz és magyarokhoz, akik a birodalom egységét helyezték előtérbe. Végül a hadifoglyok 1920 márciusában térhettek haza.

A történethez lazán kapcsolódik, hogy a japánok a britek kérésére a Földközi-tengerre küldték a háború közepén a Szato Kozo ellentengernagy irányítása alatt álló Második Különleges Hajórajt. Ez a hajóraj 17 járműből állt, túlnyomórészt rombolókból, és elsősorban tengeralattjáró-elhárítási, valamint konvojkísérési feladatokat látott el a máltai brit bázisról. Az egyik hajójuk, a Szakaki, 1917. június 11-én került összetűzésbe a Monarchia U-27-es tengeralattjárójával Kréta partjai közelében. A Szakaki súlyos sérüléseket szenvedett el, a legénység jelentős része életét vesztette, de a hajó nem süllyedt el, sikerült visszajuttatni a kikötőbe. Érdekesség, hogy a történetben magyar vonatkozás is van: két magyar tiszt is a U-27 fedélzetén szolgált, és az ő beszámolójuk alapján bővebben ismerhetjük meg az eseményeket.

Az alábbiakban bemutatott információk több forrást is felhasználnak, amelyek a Kaiserin Elisabeth cirkáló történetével és annak tengeri hadviselésében betöltött szerepével foglalkoznak. Elsősorban Bognár István "A Kaiserin Elisabeth cirkáló cseh tengerészeinek odüsszeiája 1913-1920 között" című munkája nyújt részletes betekintést a cirkáló sorsába, amely a cseh tengerészek kalandjait követi a háború viharos évein keresztül. A Hadtörténelmi Közleményekben Hadfi Örs Tamás recenziója Balogh Tamás "A 'piros-fehér-piros' a Sárga-tengeren" című könyvéről szintén fontos szempontokat tárgyal a cirkáló történetéről, feltárva a haditengerészet szerepét az első világháború során. A Szegedi Tudományegyetem első világháborús oldalának "Háború a tengeren" című szócikke átfogó képet ad a tengeri hadviselésről, míg a Napi Történelmi Forrásban található írás az osztrák-magyar haditengerészek kínai és japán fogságáról számol be, megvilágítva a háború során bekövetkezett körülményeket. A 24.hu híradása pedig egy emlékezetes eseményt dokumentál, amikor egy japán hadihajót találat ért egy osztrák-magyar tengeralattjáró által. Végül, a Wikipedia oldalain található információk, mint például a "Kaiserin Elisabeth" és a "Siege of Tsingtao", további részleteket nyújtanak a cirkáló hadműveleteiről és a Tsingtao ostromáról, hozzájárulva ezzel a korszak tengeri hadviselésének megértéséhez. Ezek a források együttesen segítenek feltárni a Kaiserin Elisabeth cirkáló és legénysége kalandjait, hangsúlyozva a háború tengerentúli aspektusait és az osztrák-magyar haditengerészet szerepét a globális konfliktusban.