Robotok özönlik el a BYD szegedi autógyárát, ahol a jövő technológiája és a modern automatizálás találkozik.


A kínai autógyártó első európai gyártóüzeme Szeged városában fog megvalósulni.

A sencseni székhelyű, 1995-ben alapított BYD (Build Your Dreams, azaz építsd az álmaidat) mára a világ egyik vezető EV-gyártójává vált, de portfóliójában megtalálható rengeteg másfajta jármű, illetve termék is az akkumulátoroktól kezdve a Sky Rail vonatokig. A cég 2023-ban jelentette be, hogy hamarosan megnyitja első európai gyárát, méghozzá Szegeden, ahol évente több százezer NEV (New Energy Vehicle) fog legurulni a gyártósorokról: mint azóta kiderült, ez elsőként a Dolphin és az Atto 3, majd az Atto 2 és a Seagull/Dolphin Mini modelleket jelenti majd, amelyek itt készülnek el az európai piacra.

Az építkezési munkálatok még javában folyamatban vannak. A legfrissebb, május első felében készült drónfelvételek tanúsága szerint az épületek többsége számára még csupán az alapozás és a tartószerkezetek kivitelezése fejeződött be. A tervek alapján azonban várhatóan az idei év végén, esetleg már októberben megkezdődhet a gyártás. Eleinte évi 150 ezer, később pedig akár 300 ezer elektromos és, az előzetes várakozásokkal ellentétben, plug-in járművet is előállíthatnak majd az új üzem területén. A gyár 300 hektáros területen fog elhelyezkedni - egy avarkori temető, egy kelta településmaradvány és egy késő szarmata gazdasági tanyaközpont felett, amelyeket a régészek már előzetesen feltártak, majd visszatemettek. A környezetvédelmi engedélyben szereplő adatok szerint az üzemeltetéséhez évente 283,4 millió kWh villamosenergia szükséges.

A gyárban, ahogy az autógyártás világában már megszokott, számos robot fog tevékenykedni az emberi munkatársak mellett. A pontos számuk még nem ismert, de annyi bizonyos, hogy a német Dürr vállalat több mint 120 robotot szállít a projekt keretében. A május 22-én közzétett hivatalos bejelentésük szerint ezek a gépek nem csupán a járművek festéséért felelnek, hanem a szerkezeti elemek kezelésében és mozgatásában is részt vesznek. Egyes robotok például képesek lesznek kinyitni a motorháztetőt és az ajtókat is. Az EcoRP családba tartozó, harmadik generációs robotok teljesen automatizált festési folyamatokat végeznek. A Dürr által használt innovatív forgó festékszóró rendszer lehetővé teszi, hogy különféle színárnyalatokat precízen és takarékosan vigyenek fel az autók felületére, jelentősen csökkentve az oldószerek felhasználását.

A BYD egyelőre nem osztotta meg a híreket arról, hogy a hagyományos robotizált rendszerek mellett humanoid robotok is megjelennek-e a gyártósoron. Ezzel szemben a Mercedes-Benz kecskeméti üzemében már 2024-ben tesztelték az Apptronik által fejlesztett gépembereket. A BYD azonban határozottan elkötelezte magát az emberszerű robotok iránt, hiszen áprilisban bejelentették a BoYoboD névre keresztelt robot fejlesztését, és már 2024 decemberében mérnököket kezdtek toborozni az új projekt megvalósításához.

A BoYoboD különlegességét az adja, hogy napelemek által nyert energiával működik, és egy sor különleges képességgel rendelkezik, többek között képes lesz elektromos autók töltésére (bár a járművek vezetése még nem tartozik a tudományába). Ez a sokoldalú robot otthoni munkák elvégzésére is alkalmas lesz, például takarításra, ruhák pakolására és a levelek gereblyézésére. Az ára is kedvezőnek tűnik: a BYD 3,5 millió forintért tervezi a piacra dobását, de kezdetben kizárólag Kínában lesz elérhető. Ezen időszak alatt a BYD az UBTECH Robotics több robotját, köztük a Walker S humanoidot alkalmazza egyes gyáraiban, ahol a logisztikai feladatok ellátásában segít, például dobozok precíz mozgatásával.

Related posts