Pokol Béla: Őrület, de van benne ráció A címben máris egy paradoxon rejlik: az őrület és a logika egymás mellett élnek, mint két ellentétes pólus, mégis egybefonódnak. Az élet néha olyan, mint egy kaotikus tánc, ahol a lábak összeakadnak, de a ritmus még

- A következő demonstráción csak az Erzsébet hidat zárta le Hadházy Ákos, de azt egy teljes napra akarta. A kúria azonban csak délután négytől hajnal négyig engedélyezte a tüntetést. Szerintem még ez is nagyon toleráns döntés volt, én két-három óránál nem adtam volna többet.

A gyülekezési jog az Alaptörvényben rögzített alapjog, azonban, mint minden alapjog esetében, ennek is megvannak a korlátozási lehetőségei, különösen akkor, ha más alapjogok érvényesülését veszélyezteti. A korlátozások mértékéről mindig az alkotmánybíróság hoz döntést. Az én időszakomban, amikor alkotmánybíróként tevékenykedtem, volt olyan alkalom, hogy néhány kollégám úgy vélekedett, a gyülekezés jogának maximális súlyt kellene adni. Ezzel szemben a többiek, köztük én is, határozottan kiálltunk amellett, hogy a gyülekezési jog nem veszélyeztetheti a közrend fenntartását.

- Mi a döntés alapja ilyenkor?

A hídlezárás kérdése körülbelül 20-30 ezer liberális ember érdekeit szolgálja, akik szenvedéllyel küzdenek a céljaikért, akár a melegfelvonulás ügyéért is. Ezzel szemben ott van 800 ezer ember, akik a közlekedési dugókban vergődnek, feszülten várva, hogy végre tovább haladhassanak. Ha őszinte akarok lenni, akkor elmondhatom, hogy amikor a dühös aktivisták lezárják Budapest utcáit – ahol egyébként ők dominálnak az önkormányzatban – az a Fidesznek kedvez. Ezt a kormánypárt is jól tudja, ezért valószínűleg nem sietnek a keményebb intézkedések bevezetésével.

Nyilvánvaló, hogy a felfokozott érzelmű ellenzék nem riad vissza semmiféle jogi következménytől. Érzik, hogyan gyengíti a brüsszeli elit a jog hatalmát és tiszteletét. Jogszabályokat és szerződési kötelezettségeket ignorálnak, hogy megakadályozzák Magyarország előrehaladását, és visszatartsák a neki járó uniós támogatásokat.

A téma, amiről most szót ejtünk, körülbelül öt évtizede indult el. A nyugati világ bírósági rendszerei fokozatosan politikai befolyás alá kerültek, és az általuk hozott döntések egyre inkább politikai szempontok mentén formálódnak. A jogszabályok egyre inkább nyitottá váltak, elvontabb keretek között fogalmazódnak meg, ami lehetővé teszi, hogy a jogi döntések széles spektrumon mozogjanak. E jelenség egyik szembetűnő példája az emberi méltóság fogalma, amelyet a bírók különféle deklarációk függvényében értelmeznek, amikor ítéletet hoznak. Nyilvánvaló, hogy ilyen környezetben a politikai pártok, csoportok és ideológiai irányzatok érdeke az, hogy saját embereik kerüljenek a legfelsőbb bírói pozíciókba. A hatvanas évek óta figyelhető meg ez a tendencia Nyugaton, különösen az Egyesült Államokban, ahol a jogszabályok nyitottsága pártos döntések meghozatalának lehetőségét teremtette meg a bírák számára.

Milyen módon befolyásolta, és hogyan formálja ma is az Európai Unió életét mindez?

- Az unió egy nemzetközi szervezet, és mint ilyen, elvileg a szuverén tagállamainak az alávetettje. Itt is bírói puccsok sorozata játszódott le a hatvanas évektől kezdve, amelyeknek például egyik eredménye, hogy az Európai Bíróság tevékenysége nem korlátozható semmilyen formában sem. A testület egyszerűen kiszakadt az uniós szerkezeti és szervezeti hálóból. Az EB, vagyis a luxembourgi bíróság alkotmányosította az EU alapszerződését, eltérve annak eredetijétől, és innentől kezdve pusztán az addig kinyilvánított értékekből, például az emberi méltóság kérdéséből kiindulva büntet meg politikai erőket, tagállamokat. Az értelmezhetőségükben teljesen nyitott politikai értékek felé csúszott el az unió, például senkitől sem hallhattuk még a jogállamiság valóban pontos definícióját. De a jogállamiság mégis érték és szigorú követelmény az unió tagországaival szemben.

- Ezek szerint az Európai Bíróság vált az unió legfőbb hatalmi centrumává?

Ez egy komplex téma, amely megérdemli a figyelmet. Véleményem szerint az Európai Unió irányítása egy viszonylag szűk, 35-40 ezer fős bürokratikus gárda kezében összpontosul. Az unióban negyven főigazgatóság működik, mindegyik körülbelül 1500 hivatalnokkal, és ezen belül van egy 600 fős elit csoport, amely valóban meghozza a döntéseket. Ez a szűk kör irányítja a rendszert, és az Európai Bíróság csupán egy eszköz a kezükben. Olyan oligarchikus struktúráról beszélünk, amely lényegében szabadon cselekedhet. Bár a tagállamok vezetői kifejezhetik elégedetlenségüket és tiltakozhatnak, a valóság az, hogy az apparátusnak alá vannak rendelve.

- Ha már a vezetők jöttek szóba... Erősödik vagy éppen gyengül az Európai Tanács (ET) tekintélye?

Korábban a tanács gyakorolta a főhatalmat, de ahogy említettem, ez a hatalom most már az unió adminisztrációjához került. Az utóbbi húsz év során a helyzet jelentősen romlott; az intézmények fokozatosan kiürülnek, mivel az említett oligarchák és a velük szoros kapcsolatban álló luxembourgi bíróság gyakorlatilag minden döntést meghoznak. Előfordul, hogy néhány tagállam, ha összefog, sikeresen lép fel, mint például amikor Emmanuel Macron és Orbán Viktor közösen léptek fel Manfred Weber bizottsági elnökké választása ellen. Azonban az Európai Tanács nem képes befolyásolni az alapvető folyamatokat.

A bírák érzékenyítése egy rendkívül érdekes és sokrétű téma, amely Magyarországon is aktívan napirenden van, különösen civil szervezetek révén. Schmidt Mária kifejezte, hogy egy bíró számára az érzékenység helyett az igazságosság a lényegesebb, ami felveti a kérdést: mikor és hogyan indult el ez a folyamat? Az érzékenyítés célja, hogy a bírók jobban megértsék a társadalmi problémákat és a kisebbségi csoportok helyzetét, de vajon ez valóban segíti-e az igazságszolgáltatást, vagy inkább elvonja a figyelmet a jogi alapelvektől? E kérdések körüljárása izgalmas diskurzusokat generál, és érdemes visszatekinteni azokra a kezdeti lépésekre, amelyek elindították ezt a trendet.

- Amerikában. Először ott vált döntő szemponttá például, hogy ha egy bűnözőt börtönbe zárnak, akkor az hány gyereket hagy maga után odakint. Ott is a civil szervezetek fellépésével jött létre az érzékenyítés kultúrája, Soros György és a hozzá hasonlók pedig elhozták ide a rendszerváltás után. Egyébként világszerte terítik az érzékenyítés ideológiáját, Soros 129 országban hozta létre a maga helyi hálózatát, amelyeket a regionális központjain keresztül irányít. Jogtudósok, jogászprofesszorok is járnak az érzékenyítő bírói akadémiákra, így volt itthon is 2013-2014-ig. Szinte kézzelfogható, tendenciózus irányelveket kapnak, és ezeknek megfelelően ítélkeznek is. Egyébként ez a bírói függetlenség szembe köpése. Az érzékenyítők komoly honoráriumokat kapnak, a bírák számára pedig mintegy kötelező a részvétel, hacsak nem akarnak az adott ország valamelyik eldugott sarkában maradni. Amúgy szakmai fejlesztés címén futnak a programok. A magyar kormány 2013-2014 tájékán kiszorította innen ezt az egészet.

Úgy tűnik, véglegessé vált, hogy a szuverenista és patrióta Marine Le Pen nem versenyezhet a következő évi francia elnökválasztáson. Milyen módszerekkel sikerült ezt elérnie az ottani igazságszolgáltatásnak?

- A franciák rendszere az egyik legszemléletesebb példa az igazságügy átpolitizáltságára. Ott természetesnek veszik, hogy a volt külügyminiszter lesz az Alkotmánytanács elnöke. Zavartalan az átjárás a politikum és az igazságügy között. Macron bizalmas embere és jobbkeze, Richard Ferrand most az Alkotmánytanács elnöke. A testület egyébként csupa politikussal van feltöltve, akik forgóajtós rendszerben jönnek-mennek politika és az igazságügy dimenziói között. Világos, hogy a hatalmon levő erők érdekében és értékei alapján ügyködnek. Ferrand találta ki azt, hogy ítélet sem kell, elég, ha megindul a bírósági eljárás Le Pen ellen, és máris ki lehet golyózni őt az elnökválasztás jelöltjei közül. Tegyük hozzá, Le Pen volt e voksolás legesélyesebb politikusa.

A lengyel kormánykoalíció viszonya az alkotmánybírósággal nem éppen baráti, de háborúskodásról sem beszélhetünk. Inkább úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyja a bíróság megjegyzéseit, figyelmeztetéseit és döntéseit, mintha csak egy legyintéssel el tudná söpörni őket az asztalról. De vajon meddig tartható fenn ez a helyzet?

Ez a helyzet 2015-re nyúlik vissza, amikor a balliberális kormány, a bukás küszöbén állva, még öt személyt próbált bejuttatni az alkotmánybíróságba, mindezt csupán két héttel a választások előtt. Andrzej Duda, a nemzeti konzervatív államfő, azonban nem engedett, és nem írta alá ezt a lépést. Ez a döntés jelentette a probléma gyökerét. Most, Donald Tusk miniszterelnök, bosszúból, illegitimnek ítéli az alkotmánybíróságot. Közben Brüsszel, amely a jogállamiság védelmével kapcsolatban oly érzékenynek mutatkozik, ezúttal hallgat. Nem meglepő módon, hiszen Tusk az ő embereik közé tartozik.

- Lengyelországban a konzervatív média államcsínyt emleget...

Az államcsíny és az alkotmánypuccs mindig is foglalkoztatott, sőt, még könyvet is írtam a témáról. A lényeg, hogy a modern demokráciákban a hatalom két részre oszlik: létezik a kormány és az államhatalom. Az államhatalom intézményei pedig függetlenek a kormány pártpolitikai érdekeitől. Ahhoz, hogy a kormány hozzáférhessen ezekhez az intézményekhez, kétharmados támogatásra van szüksége. Amennyiben viszont a választások során csak egyszerű többséget szerzett, és mégis módosítani akar ezeken az intézményeken, az alkotmánypuccsnak minősül. A jelenlegi magyar ellenzék is felvetette, hogy nem probléma, ha nem érnek el kétharmados felhatalmazást, hiszen ötvenszázalékos támogatottsággal is új alkotmányt készíthetnek. Ezzel szemben a lengyel kormánykoalíció már régóta ebben a szürke zónában operál. Véleményem szerint azonban érdemes lenne beépíteni a magyar Alaptörvénybe, hogy aki csupán ötvenszázalékos támogatottsággal jut hatalomra, de erőszakosan túllép ezen a határon, azt bűncselekménnyel vádolják és felelősségre vonják.

- Régi, recsegő lemeze a hazai ellenzéknek, hogy az Orbán-kormány nem viszi be az uniós ügyészségbe az országot. Mit várnának ettől?

Joggal tartózkodunk a belépéstől. Ez a jelenség egy szankciós mechanizmus, amelyben az ügyészek és az ügyészségek politikai eszközként funkcionálnak. Az Egyesült Államokban Soros György 500 ügyészi pozícióból 106-ot tudott megszerezni támogatottjai számára. Kiemelkedő példa erre Alvin Bragg, aki a hivatalba lépésekor arra utasította a körzetéhez tartozó rendőrkapitányságokat, hogy rablás esetén csak akkor lépjenek fel, ha súlyos személyi sérülés történt. Ha nem, akkor csupán szabálysértési ügyként kezeljék az esetet, mivel ő nem kíván vádat emelni. Később ugyan visszavonta ezt a nyilatkozatát, miután botrány kerekedett belőle. Bragg indította el Donald Trump "luxusprostiügyét" egy húsz évvel ezelőtti eset hivatkozásával, egyértelmű szándékkal, hogy Trump ne indulhasson az elnökválasztáson, hanem inkább börtönbe kerüljön. Hasonló forgatókönyv zajlott Olaszországban is, ahol Silvio Berlusconi magánokirat-hamisítással próbálták félreállítani, és Matteo Salvinit is támadták, amiért belügyminiszterként megakadályozta egy migránscsoport leszállását az olasz partoknál. Az ügyészség és a bíróság az emberi jogok elsődlegességére hivatkozott, és hat börtönévet akartak kiszabni Salvini számára, ezzel véget vetve politikai karrierjének. Ez a támadás az olasz ügyészség és bírók baloldali irányultságának következménye a szuverenista politikai szereplők ellen. Hasonló helyzetet figyelhetünk meg Csehországban Andrej Babiš és Szlovákiában Robert Fico esetében is, míg Marine Le Pen a legutóbbi áldozat. Úgy tűnik, hogy az uniós színtéren egy szisztematikusan kiépített, globalista hatalmi struktúra működik, amely célja a nemzeti érzelmű politikai vezetők eltávolítása. A döntésünk, hogy nem csatlakozunk az Európai Ügyészséghez, nem csupán egy egyszerű választás; ha kívül maradunk, nehezebb dolga lesz a testületnek. Ez a harc, amely már ötven éve zajlik a nemzetállamok és a globalista központok között, újabb dimenzióval gazdagodik.

- Magyarország kilépett a Hágai Büntetőbíróságból... Jöttek is a vádak, hogy a nácinak nevezett Bejamin Netanjahu, a körözés alatt álló izraeli miniszterelnök magyarországi látogatása miatt tettünk így. Volt olyan pillanat az elmúlt két évtizedben, amikor ez a bíróság Magyarország érdekében nyilvánult volna meg?

Ez a szervezet határozottan politikai színezettel bír. Putyin és Netanjahu elfogása folyamatban van, még ha egyikük sem tagja a rendszernek. Hágában ezt nem tartják problémának, mivel mindkettő súlyosan megsértette az emberi jogokat és az ENSZ irányelveit, így felelősségre vonásuk elkerülhetetlen. Netanjahu esetében viszont felmerülhet némi összeférhetetlenség, hiszen a bíróság elnöke egy libanoni állampolgár, Navaf Szalám volt. Ráadásul vannak olyan gyenge pontok is, amelyeket ki kellene javítani, például az Emberi Jogok Európai Egyezménye. Magyarország beleegyezett a tizenegyes jegyzőkönyvbe, ami erősen ajánlott lépés volt a uniós csatlakozás érdekében. A tizenegyes jegyzőkönyv lehetőséget biztosít civil szervezeteknek arra, hogy pert indítsanak az állammal szemben. Ez tipikus példa a Soros-féle csapdákra.

A jogi keretek folyamatosan gyengülnek az Európai Unióban, ami magával hozza a demokrácia alapelveinek sérülését is – ezt nap mint nap tapasztaljuk. De hol marad a józan ész? Az uniót olyan hátrányos gazdasági döntések, kusza külpolitikai lépések, és most már háborús előkészületek jellemzik, amelyek mind arra utalnak, hogy mintha Európa tudatosan rombolná saját jövőjét. Miért tűnik úgy, hogy az öngyilkosság határvonalán egyensúlyozunk?

Brüsszel cselekedeteiben továbbra is fellelhetők a logikai összefüggések. Az elit a globalista erők szolgálatában áll, amelyeknek Trump is nyílt hadat üzent. A háborús készülődés látszólag irracionális, de fontos tudni, hogy a globalista befolyás már 1992 óta jelen van Oroszországban, Soros György pedig kulcsszerepet játszott ebben az ügyben. Ekkoriban a CIA titkos műhelyeiben olyan elképzelések születtek, amelyek Oroszország ötfelé történő felosztását célozták meg. Aztán megérkezett Putyin, aki stabilizálta a szétesés szélén álló országot, és 2001-ben még a NATO-ba való belépésről is álmodozott. A globalista erők azonban konfliktusokat gerjesztettek az orosz térségben, beleértve a jelenlegi háborút is, hogy nyomást gyakoroljanak az elnökre, és kényszerítsék őt lemondásra. A globalista hatalom számára óriási, rendkívül értékes nyersanyagkészletek megszerzése a cél, és azt hiszik, hogy Putyin bukásával mindez könnyedén elérhetővé válik. Brüsszel már régen alárendelte magát ennek a hatalomnak, ahol a pénz, a katona és az ukrán emberek sorsa lényegtelen, csupán a célok elérése számít. Talán őrültségnek tűnik, de a háttérben logika húzódik meg.