Oroszország a világűr szennyezésének éllovasa, azonban az Egyesült Államok űrbeli hulladéka a legnagyobb fenyegetést jelenti.


A Nemzetközi Űrállomásnak nemrégiben hat nap leforgása alatt kétszer is manővereznie kellett, hogy elkerülje az útjába kerülő űrtörmeléket. A NASA statisztikái alapján az ISS 2020 óta már 15 alkalommal hajtott végre törmelékkerülő manővert, míg az azt megelőző két évtizedben évente csupán egy kicsivel több mint egy ilyen eseményre került sor. Ez világosan tükrözi, hogy az űrszemét mennyisége folyamatosan emelkedik.

Minél több dolog kering a Föld körül, annál nagyobb a veszélye annak, hogy a különböző műholdak vagy egyéb objektumok ütközni fognak egymással. A temérdek műhold mellett már több mint 27 ezer darab, összesen 6 ezer tonnás súlyt jelentő, követhető pályán mozgó űrszemétről tudni, amik tovább nehezítik az űrbéli biztonságos navigálás lehetőségét. A 20 ezer darabból 1800 ráadásul egyetlen ütközésből származik - 2009 februárjában egy orosz katonai kommunikációs műhold, a Kosmos-2251 apró darabokra porlasztotta szét az Iridium 33 műholdat egy ütközés során.

Ez az ütközés is egy fokkal közelebb hozta a Kessler-szindróma megvalósulását. Ez a NASA egyik kutatója, Donald Kessler nevét viseli, ő vetette fel, hogy egy idő után annyi űrszemét lehet a Föld körül, hogy egy ütközés számtalan más, kontrollálhatatlan ütközést okozhat, ami hatványozottan növelheti az űrszemét mennyiségét.

A YIJIN Hardware kínai cég kutatócsoportja most megvizsgálta, mely országok szemetelik leginkább tele a világűrt. A Space-Track.org és az N2YO.com Föld körüli objektumaira vonatkozó adatokat elemezték úgy, hogy minden országgal kapcsolatban összeadták a rakétatesteket és az ismert törmeléket. Az űrkockázati indexet súlyozták, figyelembe vették a műholdakat, a törmeléket és a rakétatesteket is, és nagyobb súlyt rendeltek a potenciálisan veszélyes objektumokhoz.

A legfrissebb adatok szerint Oroszország áll az űrszennyezés élvonalában, hiszen 5353 darab űrszeméttel rendelkezik, amelyek közül 4307 jelenleg a Föld körüli pályán kering. Ezen kívül az oroszországi rakétatestek száma is kiemelkedő, hiszen ezen a téren is az élen jár. Az Egyesült Államok és Oroszország együttvéve a Föld körül keringő űrszemét 65%-át teszi ki, ami összesen 10 264 objektumot jelent.

Kína a statisztikákban a harmadik helyet foglalja el, ám a jelenleg keringő űrszemét tekintetében 4579 objektummal élen jár. Ez a szám jelentős mértékben hozzájárul a globálisan nyilvántartott összesen 4801, pályán mozgó űrszeméthez.

Az Egyesült Államok élen jár az űrkockázati indexben, hiszen az általa generált űrszemét a legnagyobb fenyegetést jelenti. E rangsor második helyén Oroszország, míg Kína a harmadik pozíciót foglalja el. Emellett az Egyesült Államok vezet a pályán keringő műholdak számát tekintve is, hiszen összesen 8474 ilyen eszköze van, ami a globálisan keringő műholdak 75%-át jelenti a tíz legnagyobb résztvevő között.

Related posts