Mi történne velünk, ha nem lennének vasárnapok az életünkben?

Ami már 1704 éve a keresztyén kultúra, az egyház és az emberek életének középpontjában áll.

Nem tudom pontosan megfogalmazni, mi lenne velem és velünk vasárnapok nélkül. Az emberiség milliárdjaival együtt én is, és az őseim is, évszázadokon keresztül a vasárnapot ünnepi határvonalnak éltük meg a fárasztó hétköznapok után. Valaha a vasárnaphoz szorosan hozzátartozott az otthoni ünnepi asztal, az együtt étkezés, a családi beszélgetések színes, meleg rituáléja, amely az összetartozás érzésével ajándékozott meg minket. Emellett minden vasárnap elmentünk a templomba, ahol találkoztunk a kedves református ismerősökkel, barátokkal, és ez mind-mind egy külön világot alkotott, tele emlékekkel és élményekkel. A vasárnap sokkal több volt, mint egy nap a naptárban; egy életérzés, amely összekötött minket.

Semmiképpen nem csak az étkezést vagy az alváspótló lustálkodást. És nem a bevásárlóközpontok gyorséttermeit, mozitermeit, az ínyenckedő vagy finnyáskodó haskultuszt vagy gurmankodást. Mai európai és amerikai vasárnap-szociológiai felmérések igazolják, hogy lehet vasárnapi neurózis, amikor vagy az egyik, vagy a másik oldalra billen az egyensúly. A túlzott vallásosság vagy a túlzott fogyasztói, konzum élvezkedés felé. Egyoldalúan.

Hisz' akkor működik eredeti rendeltetése szerint a vasárnap, ha a kettő, a mennyei és a földi dimenzió megvan és egyensúlyban van az emberek életében. Kellő önmérséklettel, önszabályozással és a teljesebb igényességével.

Ha tudatosan szeretnénk megőrizni vagy helyreállítani az egyensúlyt az életünkben, akkor fontos, hogy visszanyúljunk a gyökerekhez. A szombat, amely a vasárnap szellemi alapját képezi, lehetőséget ad arra, hogy újraértelmezzük mindennapjainkat. Ez a nap nem csupán pihenést jelent, hanem a megújulás és az új teremtés szimbóluma is. A zsidó Jehosua, vagyis Jézus tanításaival összhangban a szombat szellemi gazdagságot hozhat egyénileg, családilag és közösségileg is. Az Úr napja tehát nemcsak egy egyszerű időszak, hanem egy mélyebb tartalom, amely lehetőséget ad arra, hogy újra felfedezzük és kamatoztassuk életünk értékeit. Miért ne használnánk ezt a napot arra, hogy újraértelmezzük céljainkat és vágyainkat?

Az egymást követő két csodanap, a zsidó szombat és a keresztyén vasárnap, különleges és gazdag jelentéssel bírnak, melyek mélyen gyökereznek a vallási hagyományokban és az emberi kultúrában. A zsidó szombat, a sávát, a pihenés és a spirituális megújulás ideje. Ez a nap arra hívja a hívőket, hogy lelassítsanak, megszakítsák a hét fáradalmait, és a közösségi kapcsolatokra, valamint az Istennel való kapcsolatra összpontosítsanak. A szombat a teremtés ünnepe is, amikor Isten megpihent a világ megalkotása után, így a hívők is részesülnek ebben a megújító pihenésben, amely lehetőséget ad a lelki feltöltődésre. A keresztyén vasárnap, amely a Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, szintén a megújulást és az új kezdetet szimbolizálja. Ezen a napon a közösségi istentiszteletek, az imádság és a közös éneklés révén a hívők összegyűlnek, hogy megosszák hitüket, erősítsék egymást, és emlékezzenek a megváltásra. A vasárnap a remény és a megújulás forrása, amely arra ösztönöz, hogy az emberek a szeretet és a közösség szellemében éljék mindennapjaikat. E két nap egyedi gazdagsága abban rejlik, hogy lehetőséget adnak az embereknek arra, hogy megálljanak, elmélyüljenek a hitükben, és újraértelmezzék életüket. Mindkét nap a közösség erejét, a tradíciók tiszteletét és a lelki megújulást hirdeti, így nem csupán vallási, hanem kulturális és társadalmi jelentőséggel is bírnak, gazdagítva az emberiség tapasztalatait és értékeit.

A zsidó sabbaté a menuhah, a nyugalom, amiről a legjelesebb rabbik azt tanítják: a boldogság, a csendesség, a béke, a harmónia napja ez, s aki megtartja a Tízparancsolat negyedik Igéje szerint (2Móz 20,8-11), az feltöltődik szent boldogsággal, csendességre hangolódik hétköznapokban felzaklatott lelke, kibékül Istennel, önmagával és már gondolatban felebarátjával is. Mindezek nyomán harmónia, összhang teremtődik benne. Ki az, aki ezeket a lelki javakat, létezéskönnyítő mentális és spirituális, hitbeli kincseket önként és felelőtlenül kiszórná az életéből? Márpedig a vasárnap-szociológiai adatok szerint még a vallásukat gyakorlóknak is csak alig 30-33%-a él így és gyakorolja sabbat-királynő szombatját. Megtorpant, de létezik a szombat-szekularizáció. Ugyanígy a vasárnap-szekularizáció is.

Mi rejlik a vasárnap kincsében? A zsidó hagyományok világában a hétnapos ciklus első napja, vagyis a vasárnap a jóm rishon néven ismert. Ez a hét kezdetének ünnepe, amikor a teremtés új hajnalának fénye felragyogott, és az Úr feltámadása is ezen a napon történt meg.

Ezért is érdemelte ki a görög nyelvben azt a gyönyörű és fenséges elnevezést: hémeraKüriaké, vagyis az Úr napja. Valóban illik hozzá a jóm rishon, azaz az első nap kifejezés.

A keresztyén kultúra történetében egy különleges napra emlékezünk: 321. március 7-ére. Ezen a napon Konstantin római császár kiadta ediktumát, amelyben a birodalom egész területén elrendelte a vasárnap nyugalom napjaként való ünneplését. E lépés nyomán, 325-ben az első niceai zsinaton I. Szilveszter pápa hivatalosan is a keresztyén közösség nyugalom-napjává nyilvánította a vasárnapot, ezzel megerősítve annak jelentőségét a hívők életében.

A sabbat különleges és lélekemelő időszak, amikor a szent nyugalom áthatja mindkét napot. Az Úr Igéje mindkét napra érvényes: "Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!" (Zsolt 118,24). E szavak fényében a közös ünneplés és az öröm megtapasztalása még inkább felerősíti a szellemi összekapcsolódást.

A szöveg mondanivalója mindig is világos volt. Legalább 280 évvel ezelőtt, a húsvét hajnalán, amely a hét első napját jelképezi (Máté 28,1; Márk 16,1; Lukács 24,1; János 20,1), valójában elindult az új időszámítás, amely Krisztus személyéhez kötődik. Ezen a napon, a Feltámadott, a kereszt és az üres sír szimbolizálta az új teremtés kezdetét, amely megváltoztatta a történelem menetét.

Azóta a kozmikus üdvtörténetek és a történelmi időfolyam hétnapos ritmusának középpontjában áll a kereszten diadalmaskodó Feltámadott megjelenése, aki elhozta a sötétség, a halál és az elmúlás birodalmából való szabadulást. Ez a léttengely, amely a keresztyén világkultúra alapját képezi, hatalmas számú, milliárdnyi hívő lélek megváltó, örömteli és kiengesztelő eseményeit hordozza magában. Életünk középpontja, amely az örökkévalóság felé mutat, szívünkben lüktet, mint egy titkos forrás. Bár túlmutat a láthatón, mégis erős hatással van a látható világra, jelenlétével mindenütt érezhető.

Isten jelenlétének mélyebb megélése – a vasárnap szellemi megújulása.

Isten lét-többlete az, amit a vasárnap ajándékozott a világnak: egy szent pillanat a végtelen idő tengerében, ahol az emberi lélek pihenést talál a mindennapi küzdelmek között. Ez az időszak lehetőséget ad arra, hogy elmélyedjünk a Krisztus által hozott és megélt lelki gyümölcsök áradatában, amelyek a békét, a szelídséget, a szeretetet, a megbocsátást és a kiengesztelődést hirdetik. Ezek a kincsek nem csupán szavak, hanem tapasztalatok, amelyek gyógyítják az emberi kapcsolatokat, és tudatosságra nevelnek minket. A vasárnap ünnepe az emberi méltóságnak, a tisztulásnak és a közösség erejének forrása, ahol a lélek megújulhat. Ezt a szent időt azok Ős-Reformátoraink fogalmazták meg kátéikban, összhangban az örök értékekkel.

mint a lélek táplálásának, Isten Igéje hallgatásnak, Istennel társalgásnak a felemelő, megtisztító napját.

A mai világban a reformáció szellemiségét így fogalmazza meg az író: "Isten ajándékozott az emberi léleknek egy különleges napot, a vasárnapot – nekünk pedig az a feladatunk, hogy ennek a napnak lelkeket adjunk, olyan hitben élő, felnőtt keresztyéneket, akik imáikban Istennel beszélgetnek" (Peter Rosegger).

Holland és magyar üzenetek: Őrizzétek meg a vasárnap lényegét, és gyakoroljátok a szívből jövő együttlétet!

Vasárnapi kultúrjavaink között különleges helyet foglal el Rembrandt Éjjeli őrjárat című festménye, amelyet 1642-ben alkotott meg. Ez a mű a védelem és az éberség szimbóluma, amely arra emlékeztet minket, hogy vigyázzunk mindarra, ami a miénk: városunkra, hazánkra, valamint a vasárnapi nyugalomra. A holland kultúrában a vasárnap a szentelés napja, amelynek során a polgárok Isten tiszteletére is szentelnek időt. E hagyomány értelmében vasárnap 13 óra előtt nem tarthatók sportesemények, hogy mindenki lehetőséget kapjon a templomba való látogatásra. Ez a gyakorlat a vasárnap ősi jelentésének tiszteletét fejezi ki, amelyet Justin mártír és filozófus (+ 167) így fogalmazott meg: "Vasárnaponként mindnyájan összejövünk, hiszen Jézus Krisztus, Megváltónk ezen a napon támadott fel a halottak közül."

Az emlékezés ideje, amikor a Feltámadott hatóereje és vonzása életet lehel a jelenlétébe. Nagy Konstantin császár ediktuma megtiltotta a vasárnapi munkát, kivéve a mezőgazdasági tevékenységeket, amelyek a közösség fennmaradásának alapját képezték. A vasárnapra eső rabszolga szabadítása mellett semmiféle jogi eljárás nem volt megengedett. A keresztyén katonák számára kötelezővé tette az istentiszteleten való részvételt, hogy így erősítsék meg hitüket és közösségi kötelékeiket.

Vasárnap újult erővel és éberséggel érkezik, és fontos, hogy figyeljünk arra, ami valóban számít: a személyes lelki kincseinkre és a közösségünk érdekében tett erőfeszítésekre.

Vörösmarty Mihály hatalmas filozófiai költeményei egyikében így fogalmaz: "Ha istenésszel, angyal érzelemmel/Használni tudnák éltök napjait" (Gondolatok a könyvtárban, 1844). Vasárnap léttöblete éppen ez: Isten-ésszel, angyal értelemmel használni tudni. De aki nem veszi komolyan az Igét, elvéti vasárnap léttöblettel, harmóniával, megújulással, új létszemlélettel ma is feltölteni képes erőforrását: "Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik" (Máté 4,4).

Legyünk olyan nemzedékek a digitális korban, akik képesek visszahozni zaklatott napjainkba, életünkbe vasárnap üdvtörténeti, kulturális, életrangosító és megmaradásra szabályozó rendeltetését, lényegét!