Varga Mihályék ebben a helyzetben valószínűleg nem igazán tehettek mást.
Az MNB monetáris tanácsa nem változtatott a 6,5 százalékos jegybanki alapkamaton.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa keddi ülésén változatlanul hagyta a 6,5 százalékos jegybanki alapkamatszintet, ami összhangban áll a Klasszis Médiához tartozó laptársunk által készített Mfor Elemzői Konszenzussal.
Ez azt jelenti, hogy már tizenegy hónapja, 2024 szeptembere óta a referenciakamat változatlan maradt.
Az egynapos jegybanki betét kamata továbbra is 5,5 százalékos, míg az egynapos fedezett hitel esetében a mérték 7,5 százalékos maradt, tehát ezek a számok nem változtak.
Varga Mihály, az MNB elnöke, 15 órakor online sajtótájékoztatót tart a Monetáris Tanács döntéséről. Az eseményről az Mfor részletes élő tudósítással jelentkezik.
A forint a kamatdöntés napját a főbb devizákkal szemben gyengébben kezdte, mint ahol hétfőn zárt, aztán pedig jelentősen ingadozott. Az euróval szembeni árfolyama például a hét órai 397,42 forintos szintről negyed 9-ig 396,69-ig erősödött, majd alig egy óra alatt nagyot zuhanva már a 398-ös szint fölé került. Ám e gyengülés csak átmenetinek bizonyult, dél körül az uniós pénz egységét már ismét gyakorlatilag a reggeli kurzuson jegyezték a bankközi devizapiacon, s a kamatdöntés 14 órai bejelentése előtt sem ment vissza 397 forint fölé.
Nagyjából hasonló utat járt be a dollárral szemben is a hazai fizetőeszköz, annyi eltéréssel, hogy a dél körüli visszaerősödést követően még a reggeli, 341,42-es szintnél is jobban korrigált, így a kamatdöntés előtt egy zöldhasúért 341 forintnál kevesebbet kellett fizetni.