Marosvásárhely városában is megszólaltak a börtönőrök, akik tiltakozással fejezték ki elégedetlenségüket.


A marosvásárhelyi börtön közel ötven munkatársa kedd reggel demonstrációt tartott, tiltakozva a kormány által bevezetett jogszabályok ellen. E törvények értelmében megszűnik a hétvégén és ünnepnapokon végzett munkáért járó bérkiegészítés, továbbá a túlórákért ezentúl nem pénzbeli juttatás, hanem szabadnap jár. A Börtönőrök Országos Szakszervezete által szervezett akcióhoz több országos fegyintézet dolgozói is csatlakoztak, kifejezve elégedetlenségüket a változásokkal szemben.

A Börtönőrök Országos Szakszervezete vasárnap este bejelentette, hogy kedden, az óév utolsó napján a túlórázás elutasításával országos szintű tiltakozó akciót terveznek a fegyintézetek munkavállalói. December 31-én a reggeli váltásra beosztott börtönőrök a büntetés-végrehajtási intézmények előtt gyülekeztek, és nem álltak munkába, ami azt jelentette, hogy nem váltották fel az éjszakai műszakban dolgozó kollégáikat, akik már 12 órája teljesítettek szolgálatot. Ezzel gyakorlatilag megbénult a rendszer: elmaradt a fogvatartottak névsorolvasása, nem fogadtak látogatókat, a rabok nem sétálhattak, és a bírósági tárgyalásokra sem tudták őket eljuttatni.

A marosvásárhelyi börtön előtt mintegy ötven alkalmazott tüntetett kedd reggel az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint. Alin Pop osztályvezető, szakszervezeti alelnök elmondta, az alkalmazottak a kifizetetlen túlórákkal elégedetlenek, a tiltakozók nem voltak hajlandók felváltani az éjszakai ügyeletet teljesítő kollégáikat, mert nem akartak túlórát vállalni. A helyzetet csak úgy lehetne megoldani, ha a pihenőszabadságon lévőket visszahívnák, ugyanis aki letöltötte a havi kötelező munkaidejét, azt a munkatörvény-

könyv értelmében nem lehet munkavégzésre kényszeríteni. A tiltakozás idején az intézmény átmenetileg a kelleténél kevesebb őrrel működött, ami veszélyeztette a biztonságot. A szakszervezeti alelnök hozzátette, hogy a következő hónapokban is meg fogják tagadni a munkát azok, akik már ledolgozták a munkatörvényben előírt munkaidőt, és egyelőre nincs megfelelő megoldás arra, hogy hogyan oldják meg a fogvatartottak felügyeletét a tiltakozások idejére.

Related posts