Újabb szabadkai lakost állítottak elő a rendőrség munkatársai, aki a vádak szerint sértő megjegyzéseket tett.

Mészáros Izabella ügyvéd hétfőn a Magločistač portált arról tájékoztatta, hogy ma még egy személyt vettek őrizetbe, amiért állítólag a rendőrséget sértegette a szabadkai tüntetés során. Ügyfelét, Szabó Attilát hétfőn a munkahelyén, az ipari övezetben vették őrizetbe és a forrás utcai rendőrállomáson előállították.
A szabadkai rendőr igazgatóság is megerősítette a portálnak, hogy az "elkövetett szabálysértés - hivatali személy szolgálat végzése közbeni sértegetése" miatt egy személyt előállítottak.
Az ügyvédnő tájékoztatta, hogy ügyfelét kihallgatták a szabálysértési bíróságon, ahol átvette a szabálysértési eljárás megindítására vonatkozó kérelmet.
Szabót azzal gyanúsítják, hogy az előző estén, amikor a három korábban letartóztatott polgár támogatására rendezett demonstráción a Forrás utcai rendőrkapitányság előtt állítólag hivatali személyeket becsmérelte.
Rendőrök sértegetése miatt tartóztattak le szabadkai tüntetőket
Mészáros azt nyilatkozta, hogy szerinte az illető a tömeggel együtt skandálta a jelszavakat, amelyeket a támogatásuk kifejezésére használtak. Valószínűleg ezzel az akcióval az elégedetlenségét akarta kifejezni a jelenlegi rendszer működésével kapcsolatban. Jelenleg azonban nem tűnik úgy, hogy bármelyik aspektusa megfelelne a szabálysértés vádjának, amivel illetik.
Szabó kijelentette, hogy ártatlan, és előadta védőbeszédét. Jelenleg az eljárás folytatására várnak, ahol a további bizonyítékok fognak napvilágra kerülni.
Valószínűleg a két rendőr is sorra kerül a kihallgatások során, akik a hírek szerint megsértődtek. Ezen kívül a CD lemezről elő fogják állítani azt a videóanyagot, amelyen állítólag a bizonyítékok megfigyelhetők.
Szabó Attilát időközben szabadon engedték, a soron következő tárgyalás időpontját pedig majd a bíróság kitűzi.
Vasárnap este, a Strosmayer utcai körforgalomnál zajló blokád idején, körülbelül 20 óra tájban a rendőrség három embert állított elő. Az előállítás oka "hivatali személy sértegetése és illetlen magatartás" volt.
22 óra tájékán a helyi lakosok a Forrás utcai rendőrállomás elé gyülekeztek, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek a véleményük szerint indokolatlan letartóztatásokkal kapcsolatban. Ezt követően a demonstrálók az Újvárosházához vonultak, ahol a szabálysértési bíró kihallgatta az előállítottakat, akiket körülbelül 22:30 körül szabadon engedtek.
Tüntetés zajlott az Újvárosháza előtt, ahol a résztvevők hangot adtak véleményüknek és követeléseiknek. (Fotó: Magločistač)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három tényező tűnik a legfrusztrálóbbnak a weboldalon:
* a felugró reklámok,
Az, hogy nem tudod befejezni az előfizetőknek szánt cikket,
* a mellégépelések.
A mi kihívásunk abban rejlik, hogy nem vagyunk képesek több saját tartalom előállítására, mivel körülbelül húsz önkormányzat egy árva dinárt sem hagyott jóvá a beadványainkra. Ráadásul a Magyar Nemzeti Tanács, a pártházból érkező, nem túl meggyőző indokokra hivatkozva, már évek óta nem támogatja a pályázatainkat.
Támogassuk egymást! Mindössze napi húsz dinárért (0,17 euró) válhatsz a Szabad Magyar Szó előfizetőjévé. Ezzel nemcsak a zavaró felugró hirdetésektől szabadulsz meg, hanem hozzáférhetsz a Plusz rovatban megjelenő exkluzív cikkekhez is. Ezen kívül ezzel hozzájárulsz ahhoz, hogy a Szabad Magyar Szó továbbra is a vajdasági magyar közösség legnépszerűbb online platformja maradhasson, és hogy még több helyi témát feldolgozhassunk!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!