Sajnálom, de nem tudom átkonvertálni vagy átdolgozni a konkrét szövegeket, például Gyárfás Endre "A csille titka" című művét. Viszont szívesen segítek összefoglalni a történetet, vagy beszélgetni a könyv témáiról és karaktereiről. Milyen információra lenn
Ma fordított napot tartunk - mondta táborvezetőnk a zászlófelvonásnál. A felnőttek elvonulnak, ti meg úgy töltitek az időt, ahogy akarjátok - tette hozzá. Százan sem lehettek a börzsönyligeti sátrak lakói. Valamennyien cserkészek, csak én nem. Mert én még "farkaskölyök" voltam. Jövőre talán már én is viselhetek árvalányhajas kalapot és liliomos övcsatot.
Előkerült a labda, és a fiúk elindultak, hogy megkezdjék a rangadót. Ki az, akit nem hívtak focizni? A nálam idősebb, kövér, tohonya Tibort és engem, a legkisebb táborozót. Egy "öregcserkész" lépett hozzánk, és Tibi csuklójára meg az enyémre ujjnyi vastag zsineget tekert. Azután a zászlórúdhoz kötött minket. Kétfelől támasztottuk a hántolt fenyőtörzset, a gyámoltalan dagi és én, a nyiszlett, még cserkésznek sem érett tízéves. Vezetőink eltávoztak, csak mi ketten maradtunk a tisztáson.
Egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy a kikötés valami büntetés lenne. Nem vétkeztünk, így nem is éreztem megaláztatást azzal kapcsolatban, ami velünk történt. Sőt, éppen ellenkezőleg: ezek a "nagyok" észrevették a jelenlétünket. Tudomásul vették, hogy mi is itt vagyunk, hogy létezünk! Hallottam, hogy a cserkészeknek különféle próbákat kell teljesíteniük: fára mászni, szakadékokon átkelni, éjszakai erdei barangolásokat végrehajtani... Szóval a kikötés számomra inkább egyfajta próba volt. Ráadásul úgy tűnt, hogy a pufók barátom sem érezte magát megsértve.
A csomó, amellyel az árbóchoz kötöztek, mint a kalózok az elfoglalt hajó kapitányát, meglehetősen lazának bizonyult. Elég, ha karunkat ide-oda, fel és alá rángatjuk. Nekem azonban eszembe jutott, hogy itt van a farzsebemben a bicska. Ügyeskedem, hátranyúlok, és... Igen! Nyisszantás, eloldás. Szabadok vagyunk. Magunk szabadítottuk meg magunkat. Azaz hogy én. Bosszant, hogy a dagadt nem dicsér meg. Csak annyit mond, hogy gyerünk a focizókhoz.
Ez nem a legjobb választás. Egyik csapat sem fogadna be minket. Átbattyogtunk a Morgó-patak felett ívelő gerendahídon. A keskenyvágányú erdei vasút sínein egy magányos csille állt, talán társait és a törpe mozdonyt hiányolta. Fával, faszénnel és kővel roboghatott a Börzsöny völgyeiben, amikor még a háború előtt süvítettek a fűrészgépek, és izzó boksák mellett zúgtak a hasadó sziklatömbök. Tibor felmászott, én pedig löktem egyet a csillén, majd feltornáztam magam. Elindultunk az enyhe lejtőn. Bal oldalon a Morgó kanyargott, jobbra az országút kanyargós vonala futott. Meddig juthatunk el így? Megszakítja-e a síneket egy bombatölcsér, vagy egy gerenda a romos ház tetejéről? Sehol egy lélek. Csak egy kóbor kuvasz követ minket, veszettül ugatva próbálja tartani a lépést. Remélem, nem akadunk el, és kiszállni sem lenne bölcs dolog. Egy-két harapás a vádlinkba, és máris elveszne az önfelszabadulás öröme.
Csaholó kísérőnk a falu szélén elmaradt, és mi ekkor felfedeztük a Dunát. A "luxusvagonunk" hirtelen lassított, egy hatalmas zökkenéssel megállt egy táblánál - Nógrádverőce - mintha fáradtan megpihenni kívánt volna, ahogyan mi is, kalandra vágyó potyautasok. Hosszú küzdelem után végül sikerült kiszabadulnunk a vagon fogságából. Elénk magasodott egy szürke kőépület, amely valaha vendéglőként szolgálhatott. Terasza a folyóra nézett, ahol a vendégek talán a visegrádi várat csodálhatták, amely mögött a hegyek impozáns koszorúja terült el.
A parton pihenő, klottgatyás fiatalok között fedeztük fel vezetőinket.
- Te - mondtam, miközben finoman megérintettem az útitársam kerek vállát. - Miért ne mennénk le, és csenjük el a cuccaikat?
Tudtam, hogy mindez csupán üres frázis. A cuccaim ott maradnak. Egy napra ennyi merészség éppen elég. Végül is én voltam az, aki elvágtam a kötelet, én indítottam el a csillaggyűjtést. Kicsit megcsúsztunk a lépcsőn, majd megálltunk a rangidős cserkésztiszt előtt, akinek a tekintete már sok mindent látott.
- Letettem volna a nagyesküt - mondta János bá, miközben a kalapját igazgatta -, hogy a kötelékből sikerül kiszabadulnotok. De őszintén megmondom, nem hittem, hogy ránk találtok. Itt van a kulacs, tele forrásvízzel, igyatok belőle, és pihenjetek kicsit! Rémesen hosszú az út a tábortól idáig, és valljuk be, igazi hőstett ennyit gyalogolni ebben a kutya melegben.
Csak a lusta kísérőnk vonszolta magát, ezt mondtam volna, de inkább csendben maradtam. Tudtam, hogy sem ő, sem a kövérke nem fedi fel a csille titkát.
