Egy 3000 kilométert megtett nyílvessző válasza annak, hogy hová tűnnek a madarak télen - Üdvözlet Magyarországról!
Az európaiak évszázadok hosszú során át nem tudták, hová tartanak a madarak a hideg téli hónapokban. A válasz azonban szinte varázsütésre, a legváratlanabb módon került a kezükbe.
Charles Morton, a 17. századi angol tudós, meglepő elképzeléssel állt elő: szerinte a madarak a tél beálltával a Holdra utaznak. Ehhez azonban nem mindennapi sebességre lett volna szükségük: 60 napon át 201 kilométer/órás tempóval kellett volna repülniük. A tudományos közgondolkodás akkoriban a madarak téli álomra vonulásáról szólt, amit már Arisztotelész is felvetett. Eszerint a nyáron látható kerti rozsdafarkúak a hidegebb hónapok előtt átalakulnak téli vörösbegyekké, míg a pacsirták titokzatos módon feketerigókká változnak.
Még érdekesebb az a fura elképzelés, amelyet Homérosz Iliászában említettek, s amelyet később idősebb Plinius történetíró tényként hangoztatott: a darvak évente délre repülnek, hogy folytassák véres harcukat a pigmeusokkal. Plinius feljegyezte, hogy ezek a kis népek birkák hátán lovagolva támadták meg a darvakat, hogy tojásaikat elragadják, ezzel csökkentve a madarak számát, míg a darvak visszavágtak a kegyetlen összecsapások során. De vajon mikor és hogyan jöttek rá az emberek, hogy a madarak hová tűnnek el a téli hónapok alatt?
1822-ben a németországi Klütz nevű falu közelében egy fehér gólyát láttak, amelynek egy 76 centiméter hosszú lándzsa szúrta át a nyakát. Erről a fegyverről pedig kiderült, hogy afrikai fából készült, ami megerősítette, hogy a gólyának sikerült 3200 kilométert repülnie Afrikába télire, mielőtt megtette volna a hatalmas visszautat Németországba, ahol azonnal megölték és kitömték.
De ő nem volt az egyetlen, aki balszerencsésen járt, hiszen számos lándzsával megsebesített madarat is felfedeztek, amelyeket a németek Pfeilstorchnak, azaz "nyilas gólyának" neveztek el. Bár ez aligha nyújtott vigaszt egy olyan madár számára, amely súlyos sérülésekkel küzdött, és megjárta az epikus utazás viszontagságait, hogy végül megérkezésekor kivégezzék, mindez mégis hozzájárult a korszak egyik kisebb vándorlási elméletének megerősítéséhez, és felszámolta azokat a zavarba ejtő elképzeléseket, amelyek szerint az új évszak beköszöntével csupán más madarakká alakulnak át.
