Az év legnagyobb botrányai: Lajcsi, Mangra, Noszály és a többiek története Az idei év tele volt meglepő eseményekkel a hírességek világában. Az újságok címlapján szereplő botrányok nemcsak a közönséget, hanem a szakmát is megdöbbentették. Lajcsi, a zenei


Nostradamus rémisztő jóslata 2025-re: "Nem lesz halálosabb ellenség az ég alatt"

Az egyik legnagyobb fiaskó az idei Sztárboxhoz köthető, konkrétan Shane Tusup és Torghelle Sándor mérkőzéséhez. Mint lapunk megírta, a meccs előtt nem sokkal állítólag Hosszú Katinka egykori edzője 'lenagypapázta' volti válogatott labdarúgót, így a ringben már eleve paprikás hangulatban esett egymásnak a két nagyágyú. A meccs végül az amerikai vereségével zárult, ami után Tusup a bíróval is vitába szállt ,majd sértődötten elviharzott, még interjúkat sem adott. Később is csak közleményben reagált a történtekre.

„A Sándorral való régi kapcsolatunk miatt nem hittem volna, hogy a viccet ennyien komolyan fogják venni” – olvasható a nyilatkozatban.

Alig csitult el a Shane körüli botrány, máris a Sztárbox egy másik versenyzője, Varga Viktor körül borzolódtak fel a kedélyek. A könnyűsúlyú bajnok ugyanis a döntőben aratott győzelme után egy titokzatos szőke hölgyet csókolt meg a lelátón, ráadásul egykori barátnője, Liliána szeme láttára. A táncosnak természetesen nem esett túl jól Viktor viselkedése, ezért a csókot látva el is rohant a sportcsarnokból. Az énekes a történtekről csak szűkszavúan nyilatkozott.

- Rajta kívül is akadt még néhány hölgy, akik szintén vonzódnak hozzám, vagy akikkel kölcsönösen érezzük a vágyat. Szabad szellem vagyok - fejtette ki akkor.

Noszály Sándor egészségi állapota miatt egy ország aggódott. Az egykori teniszcsillag olyan súlyos állapotban volt, hogy már nem vehetett részt a Sztárbox döntőjében. A sportolóra óriási figyelem irányult furcsa viselkedése miatt, lapunk megkeresésére is érdekes válaszokat adott.

- Most indul a Mátrix, most nem a kék tablettát fogjátok enni, hanem a pirosat - mondta a teniszező. Később kiderült, hogy Noszály Sándor bipoláris betegsége miatt pszichiátriai kezelésre szorul, a kórházból azonban nemrég hazatérhetett, állapota, úgy tudjuk, sokat javult.

Az év egyik legmegrázóbb története kétségtelenül Molnár Gusztávé, akiről szeptemberben olyan fájdalmakkal teli fotók és videók láttak napvilágot, amelyek világosan jelezték, hogy a színész ismét súlyos alkoholproblémákkal küzd. A sajtóban megjelent hírekre végül Gusztáv a Facebook oldalán válaszolt:

"Az én harcom eddig is a nyilvánosság keretein belül zajlott, és a visszaesésem is ennek a folytatása. Megőriztem a fotókat, hogy örökre emlékeztessenek erre az időszakra. Nincs bennem düh, hiszen a rólam készült képek olyan tükörképet adtak, amelybe többé nem kívánok belenézni." – fogalmazott a Drága örökösök egykori sztárja, aki azóta szakmai támogatást keresett. Járt a komlói, majd a pécsi rehabilitációs központban, de legfrissebb információink szerint - egy hölgy hatására - visszatért Budapestre.

Augusztus végén Dudás Miklós családját érte felfoghatatlan tragédia. A világbajnok kajakos kétségbeesett posztban hozta nyilvánosságra, hogy édesapját a nyár végén brutálisan összeverték, aminek következtében az 55 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azóta is kómában van. Miklós lapunknak elmondta, hogy sosem felejti azt a szörnyű éjszakát, az emléke azóta is kísérti. Folyamatosan fülébe csengenek édesapja utolsó szavai.

- Apu feltette mindkét kezét, és azt mondta: Mi van gyerekek, hányan jöttetek? Nem erről volt szó!" - mesélte az olimpikon elcsukló hangon. Az idős férfi azóta több műtéten is átesett, de állapota változatlan.

Idén a Dancing With The Stars világa a megszokottaknál is zajosabb eseményekkel volt tele. A csatorna merész lépésre szánta el magát, amikor felkérte az éppen reintegrációs őrizetben lévő trombitaművészt, Galambos Lajost, hogy csatlakozzon a show-hoz, mégpedig Südi Iringó táncpartnerként. A zenész lelkesen igent mondott a kihívásra, ám a hatóságok végül nem adták meg a szükséges engedélyt a részvételhez, így a várva várt szereplés elmaradt.

Felmerült az a lehetőség is, hogy a stáb egy része a boldogasszonypusztai otthonban telepedik le, és onnan közvetítik élőben Lajcsi és Iringó produkcióját. Sajnos, végül nem tudtak mindenki számára megfelelő megoldást időben kidolgozni - árulta el lapunknak egy jól értesült forrás.

Nem sokkal később a műsor egyik régi sztártáncosa, Andrei Mangra súlyos ügybe keveredett, amely végül rendőrségi kivizsgálást vonzott maga után. A Blikk értesülései szerint a román származású táncost saját otthonában érték támadás, ahol bántalmazták, és a helyszínen egy kés is előkerült. Szabó Zsófi táncpartnere a botrány következtében kénytelen volt elhagyni a műsort, azóta pedig már visszatért szülőföldjére, Romániába.

- Az volt a szándékuk, hogy ha nem támogatom őket anyagilag, akkor nyilvánosan megaláznak. Sajnos be is következett ez a dolog - nyilatkozta a hivatásos táncos a Tények Plusznak.

Az év legmegdöbbentőbb eseménye kétségkívül a pedofilbotrány, amelyet Ábrahám Róbert indított el, súlyos vádakkal illetve Lakatos Márkot, akit emberkereskedelemmel, gyermekprostitúcióval és erőszakkal gyanúsítanak. Az újságíró hivatalos dokumentumokat nyújtott be a Fővárosi Főügyészséghez, amelyek további részleteket tartalmaznak az ügyről. Az ügyben felmerült vádakról maga a stylist is megszólalt közösségi platformján, ahol kifejtette álláspontját és reagált a kialakult helyzetre.

Az utóbbi időszakban olyan súlyos és megalapozatlan vádak kereszttüzébe kerültem, amelyek teljesen ellentmondanak annak, amit képviselek. Határozottan elutasítom ezeket az állításokat – tette közzé Lakatos. Az ügy kirobbanását követően eltűnt a nyilvánosság elől, de nemrég egy fővárosi szórakozóhelyen fényképezték le. Információink szerint a rendőrség még nem hallgatta ki.

2024-ben a Gáspár testvérek között kirobbant konfliktus igencsak zajosra sikeredett. A helyzet úgy alakult, hogy Győzike el akarta adni családi házát, ám kiderült, hogy testvére, Zsolti nélkül nem valósíthatja meg ezt a tervet. A showman az ingatlant, amely Zsolti szomszédságában található, 130 millió forintért kívánja értékesíteni, de a dolgok nem ilyen egyszerűek. A tulajdonjogok körüli zűrzavar és a földhasználati jog, amely egészen 1995-ig vezethető vissza, megnehezíti az eladást. Noha Győzike korábban felajánlotta öccsének a házat, Zsolti nem élt a lehetőséggel, így a testvérháború továbbra is folytatódik.

Péter Szabó Szilvia nehéz helyzetbe került, mivel közel 29 millió forinttal tartozik egykori fénytechnikusának, Vona Károlynak. Néhány héttel ezelőtt úgy tűnt, végre rendeződhet a helyzet, amikor a férfi jogi képviselője és a végrehajtók megjelentek az énekesnő otthonánál, bízva abban, hogy sikerül megegyezniük, és Vona visszakapja a bíróság által jogerősen megítélt pénzét. Szilvia azonban bezárkózott a szobájába, és nem volt hajlandó szembenézni egykori kollégájával, ami csak tovább növelte a feszültséget a két fél között.

Szilvia párja és jogi képviselője hangsúlyozza, hogy az énekesnőnek nincsenek olyan ingóságai vagy vagyona, amelyből fedezni tudná tartozásait.

Related posts