Az Andor kétségtelenül a Star Wars-univerzum legkiemelkedőbb sorozata, azonban valószínű, hogy hasonló szintű folytatásokra már nem számíthatunk.

Elizabeth Dulau és Diego Luna az Andor második évadában - Kép: Lucasfilm

Az Andor sorozat tökéletes példája annak, milyen identitásválságot él meg a sorozatgyártás világa. Ez a Star Wars-univerzumba tartozó alkotás egy előzményfilm, a Zsivány egyes, előzménysorozataként funkcionál, és a projekt mögött Tony Gilroy áll, aki főként thrillerek, krimik és drámák írójaként vált ismertté, különösen a Bourne-filmek révén. Gilroy pontosan azt a sorozatot valósította meg, amit előzetesen ígért: a nemrégiben befejeződött második évad egy politikai thrillert mutatott be a Star Wars univerzumban, amely a klasszikus elemek – űrlények és jedik – helyett a szürke zónában mozgó, komplex, nem egyértelmű karakterekre helyezte a hangsúlyt.

Az Andor első évada már önmagában is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, számos szempontból megújítva a megszokott iparági normákat. A második évad pedig egyértelmű bizonyítéka annak, hogy lehetséges értékes, tartalmas és igazán egyedi sorozatokat létrehozni egy nagyobb brand keretein belül, még akkor is, ha a produkció anyagi megtérülése erősen megkérdőjelezhető. Az Andor költségvetése viszonylag magas volt, de a népszerűsége nem érte el például A mandalóri szintjét, sőt, a Star Wars-univerzumban inkább a gyengébben teljesítő sorozatok közé sorolható. Ezt a megállapítást alátámasztják a Nielsen és Luminate amerikai nézettségi adatai is.

"Teljesen meglepett. Azt gondoltam, hogy az Andor azonnal hatalmas népszerűségnek örvend majd a Star Wars-rajongók körében, és hosszú időbe telik, mire a szélesebb közönséget, a kritikusokat vagy az ismerőseimet is megnyerjük a sorozatnak. Ennek azonban éppen az ellenkezője valósult meg. A kritikai visszajelzések rendkívül kedvezőek voltak, és meglepően sok pozitív értékelés érkezett, miközben a nézők megnyeréséért még mindig keményen meg kell dolgoznunk" - osztotta meg Gilroy az első évad fogadtatásának tapasztalatait.

A legfrissebb adatok alapján a Disney összesen 645 millió dollárt fektetett az Andor két évadába, ami valamivel kevesebb, mint amennyit a legutóbbi Star Wars-trilógiára költöttek. Ez a szám papíron lenyűgözőnek számít egy spinoff előzménytörténet esetében, főleg amikor figyelembe vesszük, hogy már olyan ikonikus karakterekre építettek Star Wars-sorozatokat, mint Boba Fett, Obi-Wan Kenobi vagy Ahsoka Tano.

Az utóbbi időben felfedezhettük, hogy a Star Wars-univerzumban éppen azok a produkciók bizonyulnak igazán sikeresnek, amelyek nem szorosan kötődnek az eredeti trilógiához. A Mandalóri tökéletes példája ennek, hiszen két teljesen új főszereplő köré épített egy folyamatosan bővülő, végül a fő történetszálhoz is kapcsolódó narratívát. Hasonlóan figyelemre méltó a sokáig háttérben maradó Kóbor alakulat is, amely a Star Wars varázslatos, naiv hangulatát idéző kalandsorozat lett, tele fantasztikus ötletekkel és lebilincselő karakterekkel.

Amióta a Disney átvette a Marvel és a Star Wars univerzummal kapcsolatos jogokat, egyértelműen a multiplatformos történetmesélés került a középpontba, ami azt jelenti, hogy a mozi, sorozatok és egyéb médiák közötti összefonódásokra építenek. Azonban úgy tűnik, hogy az idő előrehaladtával egyre nehezebben tudják megújítani az izgalmas sztorikat ebben a keretben. Nem meglepő, hogy a harmadik trilógia befejezése óta a Star Wars filmek sorra pénzügyi kudarcokat vallanak, miközben láthatóan A mandalóri sikerébe próbálnak kapaszkodni, mintha ez lenne az egyetlen mentőöv a franchise számára.

Az Andor sorozat éppen ezért igazi különlegesség ebben a világban: nem szükségszerűen illeszkedik a klasszikus Star Wars narratívába, mivel...

Ha eltávolítanánk az univerzális háttértörténetet, a mesélés művészete valószínűleg akkor is megmaradna, hiszen a birodalmak, lázadók, robotok és űrlények nélküli narratívák is képesek életre kelteni izgalmas és érzelmekkel teli történeteket. Az emberi tapasztalat, a konfliktusok és az érzelmi kapcsolatok mindig is középpontban álltak, függetlenül a környezettől vagy a szereplőktől.

Az Andor sorozat pontosan azt a különlegességet nyújtja, amit a Disney a streamingforradalom hajnalán ígért. A vállalat akkoriban azt hangoztatta, hogy egy adott univerzumban különféle műfajokban készülhetnek alkotások, és a Marvel mellett a Star Wars univerzuma is ezt az utat követheti.

A kezdeti lelkesedés (amelyet a fergeteges, sitcom-stílusú WandaVízió és a westernes hangulatú A mandalóri gerjesztett) után hamar világossá vált, hogy a Disney brutális tempójú gyártási stratégiája sajnos a minőség rovására ment. Minden újabb nagyszabású produkciót igyekeztek hangzatos ígéretekkel eladni: a She-Hulk-ot a szuperhősök Fleabag-jeként, a Titkos inváziót hidegháborús krimiként, míg a Sólyom és a tél katonája katonai thrillert ígért. Ráadásul a She-Hulk és a Daredevil sorozatoknál is gyakran hangoztatták, hogy ezek a művek jogi drámák is lesznek, de a valóság sokszor nem tükrözte ezeket az ambiciózus elképzeléseket.

Egyik se lett az, helyette kaptunk rengeteg újraforgatás és újravágás után középszerűnek is csak nehezen nevezhető töltelékműsort, amelyek úgy, ahogy kapcsolódnak egymáshoz, bemutatják a fontosabb szereplőket, de se sajátos stílusuk, se jó történetvezetésük nincs.

Nem meglepő, hogy sem a Marvel, sem a Star Wars nem tudott a csúcsra felkapaszkodni, és ennek a Disney a felelőse. A Disney+ platformot annyira próbálták megerősíteni, hogy mindenáron saját tartalmakat akartak gyártani, ám idővel valószínűleg senki sem merte feltenni a nyilvánvaló kérdéseket a zárt ajtók mögött: kit is fog valójában érdekelni egy Star Wars történet, amely több száz évvel a Skywalker-saga előtt játszódik? Miért fektessünk energiát egy olyan sorozatba, amely egy képregényekben is alig ismert, siket indián (Echo) köré épül? Teljesen mindegy, haladjon a tartalomgyártás, és legyen jelen a Disney márkája az online diskurzusban, ez volt a cél. Csakhogy az eredmény messze elmaradt a várakozásoktól.

A komplett szaksajtó azzal foglalkozik évek óta, hogy a Marvel szinte minden produkciójába belenyúl utólag, komplett karaktereket vesznek ki vagy raknak bele már leforgatott műsorokba, összevissza cserélgetik a rendezőket és addig farigcsálják az alapanyagot, amíg abból nem lesz valami közepesen érdektelen, de legalább vállalható valami.

A Star Wars univerzuma azért különbözik a Marvel világától, mert a Disney itt viszonylag stabil kánont alakított ki. Ugyanakkor az új trilógia nem mentes a vitáktól, hiszen a rajongók körében megosztó véleményeket generált. A melléksorozatok, mint például a Solo és a Zsivány egyes, nem arattak akkora sikert a pénztáraknál. Azonban a Disney nagy szerencséjére A mandalóri, az első élő szereplős Star Wars sorozat, igazi telitalálat lett, ami kiváló alapot biztosított arra, hogy a kicsi képernyőn próbálják vonzani az előfizetőket, miközben megoldásokat keresnek a mozifilmek jövőjére.

2025-re a Star Wars univerzuma körüli helyzet úgy alakult, hogy a Skywalker kora óta eltelt hat év alatt nem láthattunk új filmet a mozikban, és a jelenlegi hírek szerint ez a helyzet egy ideig nem is fog változni. A rajongók már csak fejlesztés alatt álló projektekről hallanak, és egyelőre semmi izgalmasat nem láthattunk: egyetlen nyomorult teaser vagy egy kiszivárgott stábfotó sem bukkant fel a két tucat bejelentett projektről, amelyek az utóbbi években szóba kerültek. (Kivételt persze lehet találni, de az nem sokat változtat a helyzeten.)

Egy időben a streaming világában igazi varázslatot hozott A mandalóri, de azóta valami megváltozott. A kezdeti lelkesedés lassan alábbhagyott, és úgy tűnik, a Marvel-féle túltengés rányomta a bélyegét erre a univerzumnak is. Még mindig érzem a hátamon a hideg futkosását, ha eszembe jut a Boba Fett sorozat színes robogós üldözős jelenete – az valami egészen különleges volt. Az Obi-Wan sorozat szintén nem tudott igazán maradandót alkotni, míg Az akolitus fájóan unalmas élménye teljesen eltüntette a figyelmemet. Az egykori varázs mintha elhalványult volna, és a minőség helyett már csak a mennyiség maradt.

A Star Wars univerzuma körüli történetvezetés irányítását csendesen átvette a Clone Wars animációs sorozat kreatív motorja, Dave Filoni. Filoni, aki George Lucas örökébe lépett, szinte mindig a Skywalkerek, a jedik vagy más ikonikus karakterek közelében találja magát. Ennek következtében az Ahsokában és A Mandalóriban kibontakozó események jelentős hatással lehetnek a jövő Star Wars történeteire. Ez pedig aggasztó lehet a Disney számára, hiszen több, alapvetően fiataloknak szóló animációs sorozat sokkal kedvezőbb fogadtatást élvezett, mint a fent említett élőszereplős produkciók.

A kritikai visszhangok nem mindig tükröződnek a nézői statisztikákban. A Luminate által közzétett amerikai nézői adatok alapján a Star Wars-univerzumban A mandalóri, a Boba Fett könyve és az Obi-Wan Kenobi sorozatok aratták a legnagyobb sikert. Ezzel szemben a legkevésbé népszerű produkciók az Az akolitus, az Andor és az Ahsoka voltak.

Valóban, a Luminate egyik elemzése rámutat arra, hogy az Andor második évadában alkalmazott három epizódos heti megjelenési stratégia sikeresen vonzotta a nézőket, különösen a sorozat fináléja felé közeledve. Az adatok szerint az első évad teljesítménye nem a premier hetében, hanem hosszú távon mutatott kedvezőbb eredményeket, ami arra utal, hogy a történet fokozatosan hódította meg a közönséget.

A Star Wars univerzuma jelenleg nem tesz jót saját magának azzal, hogy a stratégiája egyre inkább megnehezíti az új nézők bevonzását. A különböző sorozatok és régebbi filmek időbeli ugrálása zavaró lehet: van, amelyik több száz évvel az eredeti trilógia előtt játszódik (mint Az akolitus), mások nem sokkal az első film megjelenése előtt (például Andor vagy Obi-Wan Kenobi), míg egyesek az első trilógia után következnek (mint A mandalóri, Boba Fett könyve, Ahsoka, vagy a Kóbor alakulat). Ha nem vagyunk hardcore Star Wars-rajongók, akkor rengeteg energiát és figyelmet igényel egy-egy új produkció követése. Úgy tűnik, a készítők sokkal inkább a közös kánonhoz való illeszkedésre összpontosítanak, mintsem hogy valóban emlékezetes és erőteljes történeteket alkossanak.

Tony Gilroy számára az Andor megvalósítása egy olyan lehetőséget jelentett, ahol szabadon kibontakozhatott a víziója. A Star Wars univerzumban játszódó politikai thriller nemcsak izgalmas, hanem a kreatív folyamatát tekintve is érintetlen maradt. Ezt a privilégiumot sok Disney-produkció nem élvezheti, és éppen itt van az a tanulság, amelyet a stúdiónak sürgősen át kellene gondolnia. Hiába vonzanak neves alkotókat különféle projektekhez, ha a végén a koncepciót a gombhoz próbálják igazítani, nem pedig fordítva.

Gilroy a Star Wars univerzumban egy olyan dimenziót tár elénk, amelyet élőszereplős formában ritkán láthatunk. Itt nincsenek a megszokott, vicces és aranyos űrlények minden sarkon, és a karakterek között sincsenek egysoros poénokat puffogtató barátok. A droidokkal való bánásmód is sokkal megfontoltabb, ami hangsúlyozza a történet komolyságát. A fókusz a humanizmusra helyeződik, bemutatva, milyen is valójában a lázadók és a Birodalom közötti feszültség. A Zsivány egyes ismeretében a nézők tudják, mi vár ránk a végén, talán éppen ezért kaptak Gilroyék olyan szabad kezet, hogy ne egy soha el nem készülő produkcióhoz igazítsák a narratívát, hanem egy már lezárt történet előzményeit meséljék el, mélyebb rétegeket adva ezzel a jól ismert univerzumnak.

Miközben a Star Wars univerzuma általában a jó és a rossz éles határvonalán mozog – ahol a lázadók, jedik és Skywalkerek a fény oldalán állnak, míg a birodalom és a sithek a sötétséget képviselik –, addig az Andor sorozat világában ez a megkülönböztetés sokkal árnyaltabb. Mi vezet valakit arra, hogy a birodalom hithű szolgájává váljon? Hogyan lehet egy lázadó annyira elvetemült, hogy a birodalom módszereit használja? Milyen átalakuláson megy keresztül egy csempész, hogy forradalmárrá váljon? Milyen súlyos árat kell fizetni a szabadságért? Ezek mind valós emberi dilemmák, amelyeket a sorozat második évada kifinomult történetszálakkal, lenyűgöző színészi alakításokkal és éles dialógusokkal dolgoz fel, miközben igyekszik minimálisra csökkenteni az elvarratlan szálakat.

A Disney-nek mindenképpen tanulságos lenne levonni a következtetéseket a Filoni-féle koncepcióból, mivel az a hardcore rajongók elvárásainak való megfelelést szolgálja, de egyúttal egyre inkább gúzsba köti az alkotói szabadságot. Az Andor esetében is megfigyelhető, hogy a Star Wars univerzuma iránti alapos háttértudás előnyös lehet, de még enélkül is bárki élvezheti Stellan Skarsgård lázadói intrikáit, valamint Genevieve O'Reilly lenyűgöző politikai játékait. A sorozatban felbukkanó tehetséges színészek, mint Denise Gough, Kyle Soller, Anton Lesser és Ben Mendelsohn, igazán elbűvölően alakítják a birodalom hű kiszolgálóinak szerepét. Bár a nézők nem biztos, hogy szimpatizálnak velük, a sorozat mesterien mutatja be, hogyan válik valakiből a gonosz, aki kritikátlanul hisz a saját igazában, és céljai nemességében.

Az Andor története nem folytatódhat, mivel a második évad pontosan ott zárul, ahol a Zsivány egyes cselekménye kezdetét veszi. Bár kisebb mellékszálak esetleg még tovább bontakozhatnak, Cassian Andor kalandjainak itt, ebben a pillanatban, vége.

A Disney tehát sorsdöntő kereszteződés előtt áll a Star Wars-univerzumban, és jelenleg szembetűnően habozik, hogyan is közelítse meg a legutolsó trilógia utáni időszakot. Ez a helyzet pedig komoly kérdéseket vet fel, hiszen így nehezen elképzelhető, hogy a rajongókon kívül másokat is vonzzon ez a gazdag világ. Ha a minőséget vesszük alapul, az Andor, a Kóbor alakulat, és A mandalóri Skywalker nélküli epizódjainak éppen az adott új lendületet, hogy a készítők szabadabban alkothattak, anélkül, hogy folyton a Disney fejesek szigorú tekintetétől kellett volna tartaniuk, akik egy fénykarddal a kezükben figyelik, hogy van-e elég Clone Wars vagy Skywalker-saga elem a cselekményben.

Az emberek szívügyüknek tekintik a Star Wars univerzumát, ám egyre nyilvánvalóbb, hogy nem szükséges folyamatosan újraértelmezni az ikonikus karakterek történeteit. A Star Wars jövőbeni sikereihez hasonlóan a Marvel esetében is egy új szemléletmódra van szükség: kevesebb, de annál tartalmasabb produkcióra. Ideje lenne, hogy a stúdiók ne csupán a népszerű alkotók nevei alapján válasszanak, hanem olyan kreatív elméket keressenek, akik friss, izgalmas vízióval rendelkeznek, és akik valóban összhangban állnak a stúdió célkitűzéseivel. A Disney-nek pedig ideje lenne elengednie a folyamatos nosztalgiázást, mert ahogy telik az idő, úgy egyre kevesebben fogják tudni, honnan indult az egész Star Wars saga.

Kihívásokkal teli jövő előtt állunk, amikor arról beszélünk, hogy újra láthatunk-e olyan különleges alkotást, mint az Andor. Sokkal valószínűbb, hogy a Disney végül levonja a tanulságokat, és belátja, hogy az eddig befektetett összegből inkább mozifilmeket készíthetne, amelyekből könnyebben realizálhatja a bevételt. Így elkerülhetné a Netflixszel folytatott versenyt, amely egyre inkább reménytelennek tűnik.