A családok akár már háromszázalékos kamatszint mellett is hozzáférhetnek hitelhez.


Szeptembertől elindul az Otthin Start Program, amely izgalmas lehetőségeket kínál! (illusztráció)

Az Otthon Start hitel akár harmincmillió forintnyi megtakarítást jelenthet a kamatterhek terén egy piaci alapú lakáskölcsönhöz képest, ha a kérelmező maximálisan kihasználja a konstrukció adta lehetőségeket – számol be róla a Világgazdaság.

A lap által végzett számítások alapján az Otthon Start hitel esetében a maximális futamidő 25 év, amely mellett a legnagyobb igényelhető hitelösszeg 50 millió forint. A hitel éves kamata 3 százalék, ami azt jelenti, hogy a havi törlesztőrészlet - figyelembe véve, hogy egyéb költségekkel nem számolunk - körülbelül 237 ezer forintot tesz ki. Ez a konstrukció a teljes futamidő alatt összesen 21,1 millió forint kamatterhet jelent a hitelfelvevők számára. Ezzel szemben, ha egy hasonló futamidejű és összegű piaci forintlakáshitelt nézünk, amelynek kamata körülbelül 6,5 százalék, akkor a havi törlesztés már 337 ezer forintot jelentene.

Related posts