A Red Bull jelentős előrelépést tett, míg a Ferrari vadonatúj felfüggesztési rendszert mutatott be. Eközben a McLaren kiemelkedően teljesít Belgiumban, szárnyalva a versenypályán.


A McLaren kezdett a legjobban Belgiumban, noha a Red Bull és Max Verstappen komoly fejlesztésekkel érkezett meg Spába.

A Red Bull idei legnagyobb, egyben utolsó komoly fejlesztési csomagjával érkezett meg Spába, a Belga Nagydíj helyszínére. Az egyelőre csak Max Verstappen autóján felvonultatott újítások közé új első szárny, új oldalsó légbeömlő, új motorborítás, illetve az első és hátsó felfüggesztésen, valamint a a hátsó fékhűtőkön végrehajtott módosítások tartoznak, amelyek a korábban bevetett új padlólemezzel kiegészülve hivatottak legalább közelebb vinni a bikás istállót a McLarenhez.

Verstappen a gyakorlás során biztató teljesítményt nyújtott, ám az első félidőben kiemelkedő tempóját nagyrészt annak köszönhette, hogy míg sok más versenyző a kemény keverékű Pirelliket választotta, ő a közepes abroncsokat preferálta. Ennek ellenére a félidőnél nem ő, hanem Charles Leclerc volt a leggyorsabb, 1:44,148-as idővel. A monacói versenyzőt Oscar Piastri követte, mindössze 0,005 másodperces lemaradással, míg Verstappen a harmadik pozíciót foglalta el, 0,088 másodperccel lemaradva az éllovastól.

Sprinthétvégéről lévén szó az első és egyetlen 60 perces gyakorlás kiemelten fontos volt a csapatoknak, hiszen mindössze ennyi idejük volt felkészülni a délutáni sprintidőmérőre. Így aztán különösen nagy csapást jelentett Carlos Sainznak és a Williamsnek, hogy a spanyol pilóta autója már a kivezető körben megmakacsolta magát, így Sainznak csigatempóban kellett visszavánszorognia a garázsba, majd az első fél órában többet nem is láttuk. Rajta kívül még Lance Stroll szembesült porblémával - mint kiderült, az ülésével nem volt valami rendben, így ki kellett azt cserélni -, ami miatt a kanadai is időt veszített.

A versenyzők között többen kisebb-nagyobb bakikat ejtettek, de Lewis Hamilton és Isack Hadjar különösen izgalmas pillanatokat éltek át, amikor az Eau Rouge kanyarban közel kerültek ahhoz, hogy elhagyják az irányítást. Szerencsére mindketten bravúrosan meg tudták fékezni a megcsúszó autóikat, így elkerülték a súlyosabb balesetet.

Miután az első felvonásban csupán a két Red Bull és a két Haas választotta a közepes keveréket, a hajrára már minden versenyzőnél felbukkant vagy a sárga, vagy a piros oldalfalú Pirelli gumi. A végül 1:42,022-es kört futó Piastri bizonyult a leggyorsabbnak, pedig úgy tűnt, hogy a lágyakon érkező Verstappen megdöntheti ezt az időt. A holland versenyző a lila első szektor után azonban a középső szektorban jelentős időt veszített, így végül 0,404 másodperccel maradt el a pontverseny éllovasától. Ennek ellenére sikerült megkaparintania a második helyet.

A 3. helyezést Lando Norris szerezte meg, aki az első lágy gumis körében egy kisebb hibát vétett, ráadásul még a kavicságyat is eltalálta. Ezt követően, az utolsó körében sikerült javítania, de végül így is fél másodperccel lemaradt csapattársától. A 4. pozíciót George Russell foglalta el, aki közepes gumival 0,576 másodperces hátrányt könyvelhetett el. Őt követve érkezett Charles Leclerc, majd az ugyancsak közepes keveréken köröző Antonelli. A már több mint egy másodperces hátrányt összeszedő Lewis Hamilton, őt követően Stroll, Alonso és Hadjar zárták az első tízet.

A Ferrarik jelenleg új, az SF-25-ös gondjait orvosolni hivatott hátsó felfüggesztésük ellenére nem tűntek kifejezetten gyorsnak. Természetesen a sprintidőmérő előtt minden pilótának lesz lehetősége a beállítások finomhangolására.

Related posts