"A nyugati kultúrákban gyakran találkozunk a kérdések özönével, ahol a válaszok logikus felépítése elvárt. Ezzel szemben Oroszország sajátos valósága inkább a logika határain túllépve, mélyebb és sokszor rejtélyesebb összefüggésekkel bír."

Oroszország és a Nyugat közötti kapcsolat egyre mélyebb szakadékba jutott, ami feszültségekhez és eszkalációhoz vezetett. Anasztaszija Trofimova, a figyelem középpontjában álló, Orosz frontkatonák között című film rendezője, hangsúlyozza: „A Nyugat nem ismeri fel Oroszországot, míg az oroszok számára a Nyugat szintén láthatatlan.” A film, amelyet több helyszínen, köztük Magyarországon is bemutattak, komoly vitákat generált. Az alábbiakban egy interjú keretében mélyebben belemerülünk a rendező gondolataiba.

Több mint fél évig volt a fronton és az oroszok által megszállt területeken úgy, hogy engedélye sem volt a forgatásra. Hogyhogy nem zavarták el?

Nyolc hónapig próbáltam bejutni a katonák közé, de bárhova fordultam, falakba ütköztem. Senki sem akart beszélni olyan ember kamerájába, akit nem ismer. Szerencsére szilveszter napján megláttam a vonaton egy férfit, aki az egyenruhája fölött Mikulás-kabátot viselt. Szóba elegyedtünk, és kiderült, hogy a frontról utazott haza, mert megsebesült. Négynapos eltávozást kapott, s ez idő alatt többször beszélgettünk, végül beengedett a lakásába is, és láthattam, hogyan búcsúzik el a családjától. Akkor is kapcsolatban maradtunk, amikor már a fronton volt, s az egyik nap szólt, hogy hamarosan még közelebb vezénylik őt az ukrán határhoz. Megkérdeztem, hogy utánamehetek-e a kamerámmal, amire ő azt mondta, persze. Hozzátettem, hogy nincs semmiféle engedélyem, ő pedig egyből azzal válaszolt: "Gyere úgy, mint valakinek a felesége!" Így kerültem a frontra.

Azok, akik soha nem tapasztalták meg a frontvonal valóságát, gyakran úgy vélik, hogy ott minden precízen szabályozott és szigorú protokollok szerint működik. Valójában azonban az újságírók gyakran túllépnek az eredeti terveiken, és ezt a katonákkal kialakított bizalmas kapcsolatok segítik elő. Az ilyen interakciók lehetővé teszik számukra, hogy mélyebb betekintést nyerjenek a helyzetbe, ami gyakran váratlan fordulatokat eredményez a tudósításaikban.

A példaképem Robert Capa, aki hihetetlen utat járt be az élete során. Bár nem rendelkezett sajtóigazolvánnyal, és menekültként még útlevéllel sem büszkélkedhetett, a személyes kapcsolatai révén minden akadályt sikerült leküzdenie. Capa eltökéltsége és találékonysága példaként szolgál arra, hogyan lehet a legnehezebb körülmények között is elérni a céljainkat.

Együtt töltötte az időt a hivatalnokokkal és a tisztekkel, kártyázva és italozva. A fronton azonban más a helyzet; ott minden szabálytalan és kiszámíthatatlan.

Kiknek készült a dokumentumfilm, az oroszoknak, a külvilágnak?

Három stáción keresztül vezetett az utam. Kezdetben saját magamnak akartam megérteni, kik is ezek az emberek, akik a frontvonalban harcolnak. Az orosz narratíva hősként említi őket, míg a nyugati diskurzus háborús bűnösökként tekint rájuk. Már korábban is forgattam háborús helyzetekben, de ez a tapasztalat annyira mélyen érintett, hogy nehezen tudtam meghatározni a saját álláspontomat. A forgatás elején úgy éreztem, hogy Oroszországnak és a történelemnek készítem el a filmet, hiszen eddig nem született olyan alkotás, amely valóban tükrözné ezt a konfliktust. Ahogy a film kezdett formát ölteni, rájöttem, hogy a világnak is látnia kell ezt a képet, mivel talán sohasem volt lehetőségük ennyire közelről, ilyen intim környezetben megismerni orosz katonákat. Reménykedtem abban, hogy a filmem áttör a propagandán, amely dehumanizálja az ellenséget, és lehetővé teszi a háború folytatását. Az én filmem embereként mutatja be az orosz katonákat, és bár talán naivan, de bízom benne, hogy ezzel közelebb kerülhetünk a háború befejezéséhez. Mostanra Oroszország elszakadt a Nyugattól, ami eszkalációhoz vezetett. A Nyugat nem látja Oroszországot, az oroszok pedig nem ismerik a Nyugatot.

Oroszország háborúba lépett egy független állam, Ukrajna ellen, és nem tűnik úgy, hogy figyelembe venné, milyen következményekkel járhat ez a lépés. Az orosz propaganda szempontjából aggasztó lehet, hogy a háborús bűnökkel vádolt orosz katonák közelebb kerülnek a közvéleményhez, és szimpatikusabbá válnak. Érdemes elgondolkodni azon, hogy ez a megközelítés milyen hatással van a konfliktus megítélésére, és milyen üzeneteket közvetít a társadalom felé.

Leginkább az ukrán politikusok nevezik propagandának a filmemet, és nem hajlandók eljönni a vetítésekre, pedig meghívták őket a fesztiválokra. Szerintük ez a film alááshatja a háborús erőfeszítéseik sikerét. Az ukránok azt szeretnék elérni, hogy mindenki úgy tekintsen az oroszokra, ahogyan azt ők akarják. A történelem bebizonyította, hogy a gyűlölet semmi jóra sem vezet. Ha folytatódik a kölcsönös dehumanizálás, akkor a háború a végtelenségig tart. Ijesztő számomra, ha valaki azért bírálja a filmemet, mert emberként mutatja be az orosz katonákat.